RoboKaland
Az ökotudatos, digitális közösségi alkotóműhely!

Természeti kincseink védelme, az Öko-lábnyom fogalma azaz: Mit tehetünk bolygónkért és magunkért?
Neurofeedback, biofeedback, agyunk tükre, agyhullámok. Emberi érzékelések és mozgáskultúra!
TESLA SpaceX LoRaWAN SmartHome SmartCity Robotok CNC ESP8266 ESP32 Raspberry LED DIY IR GPS

Főoldal

RoboKaland, az első igazi robotika tábor és szakkör!

A Robokaland ökotudatos digitális alkotóműhely célja gyermekeink részvételével megteremteni a digitális világ és a hétköznapok egyensúlyát, a technológia adta lehetőségek kihasználásával.
Műhelyünket a jelenlegi oktatási rendszerrel párhuzamosan kívánjuk működtetni, azt kiegészítő módszertan kidolgozásával.
Fontosnak tartjuk a gyermek, és akár a szülő aktív részvételével, közreműködésével lebonyolított foglalkozásokat is, mindezt az ökotudatos szemlélet jegyében.
Fontosnak tartjuk továbbá  a pályaorientációt, ezért a foglalkozásokat a gyermekek érdeklődésének megfelelően, az egyedi igényekhez igazítva képzeljük el, melyhez egyfajta mentor programot is társítunk.
Az általunk elképzelt valós idejű tematika kidolgozásánál kiemelt szempont volt a mindig naprakész, jövőben is hasznosítható, a gyakorlatban is bármikor alkalmazható, átadható tudás biztosítása.
Az alkotóműhelyben az eszköz-és szerszámhasználatot, az áramköri ismereteket, anyagismeretet, programozási alapismereteket, a robotikát, annak szerepét szerepét a mindennapokban, valamint az önállóan kigondolt projekt megvalósításának lépéseit egyaránt elsajátítjuk a foglalkozások során.


Az induló szakkörökre való jelentkezés ide klikkelve érhető el!
Az induló Smart Home és IoT csoportok időponjait is hamarosan közzé tesszük!
 

Fiúkat és lányokat, szülőket, nagyszülőket, illetve 6 év alatti gyermekeket, apukával, anyukával együtt, szeretettel várunk, akár a szakkör/tábor teljes ideje alatt!

 

Egyik szívügyünk, missziónk bolygónk állapota, megmentése, természeti kincseink védelme, gyermekeink ÖKO- és természettudatos nevelése.
Technológiánk elérte azt a fejlettségi szintet, aminek segítségével megfelelően átgondolva a helyes irányba terelhetjük elméleti- és gyakorlati tudásunkat.
Gyermekeink már pici kortól nyitottak mind a technológiára, mind természetünk védelmére.
Az elmúlt években azon serénykedtünk, hogy megteremtsük a lehetőségeket, illetve képesek legyünk gyermekeinknek átadni ezt a maradandó, értékes tudást.
 

 

 

Több évtizedes szoftverfejlesztő-matematikus, és oktatói múltunkkal az ÖKO szemlélet érdekében, a legmodernebb technológiákat bevonva kidolgoztunk egy komplett, játékos és izgalmas alternatív oktatási módszert.

Megszerzett tudásukat a jövőben is kamatoztatni tudják majd, hiszen naprakész kütyüket alkotunk!
Lesz egy pici fizika, technológia, programozás, sok-sok kísérletezés és minden, ami egy robothoz, annak megépítéséhez kell és a mindennapokhoz is praktikus. Mindez játékos formában, aktív részvétellel! :)

Megvalósítjuk az önellátó, ÖKO növénytermesztés, gazdálkodás alapjait.
Újrahasznosított alapanyagokból automatizált konyhakertet építünk, magokat vetünk, palántázunk, napelemezünk.
Időjárás-állomás prototípust készítünk, Drón-technológiákkal kísérletezünk.


- RoboKaland Csapata -

 

LEGFŐBB SZÍVÜGYÜNK

ROBOTIKA

Napjaink technológiái egyre inkább teret hódítanak, rohamosan fejlődnek és mindennapjaink részét képezik. A fiatal generáció nyitottsága már most megmutatkozik a technológia iránt, hiszen könnyedén használnak egy-egy újonnan megjelent „kütyüt”, hamar elsajátítják a használatukhoz szükséges információkat.

TERMÉSZETTUDOMÁNY

A klímaváltozás küszöbén, a megújuló energiaforrások kihasználása a legsürgetőbb feladata az emberiségnek. Ennek megismertetése is célunk, illetve fontosnak tartjuk azt is, hogy kísérletek segítségével ismerjék meg a résztvevők a nap-, szél-, vagy akár a vízenergia hasznosságát, működését.

KÖRNYEZETVÉDELEM

Fontosnak tartjuk az öko-tudatos életmódot és a környezetvédelmet, amelyre szintén ösztönözzük a gyermekeket. A tábor foglalkozásai során olyan kütyüket fogunk építeni a gyermekekkel, amelyek szemléltetik a megújuló energiák működését, játékos feladatok segítségével.

ROBOKALAND CSAPATA

GRÉTI

GRÉTI

ÖTLETGAZDA és TESZTELŐ

Sziasztok, 5éves múltam! Sokat játszom, anyával virágokat ültetek, apával bütykölök, sokat rajzolok és imádom a csigákat!

GINA

GINA

ELŐADÓ és TECHNIKUS

Sziasztok! Gina vagyok, Gréti anyukája! Sok-sok évet tanultam annak érdekében, hogy nektek a leghasznosabb, legjobb tudást képes legyek átadni.

BARBARA

BARBARA

ELŐADÓ és TECHNIKUS

Sziasztok! Barbara vagyok, egy 3 éves kislány anyukája! Tanító néniként dolgoztam, nagyon szeretem a gyerekekkel való foglalkozást, hiszen sokat tanulunk egymástól!

BARBARA

ANDRÁS

ÉLETMÓD és TECHNOLÓGIA

András vagyok! Mindenem a természet, szeretem a természet ízeit kóstolgatni, és érdekes helyekre ellátogatni kedvesemmel és kislányommal, Virággal!


Ági

Ági

ELŐADÓ és TECHNIKUS

Ági vagyok! Szívügyem a testmozgás, szívesen segítek az embereknek, hogy kedvet kapjanak a sportoláshoz, rendszeresen kerékpározok. Imádok énekelni, gyerekekkel játszani, bohóckodni!

KRISZ

KRISZ

TECHNOLÓGIA FEJLESZTŐ

Sziasztok! Krisz vagyok! Azon munkálkodtam az elmúlt éveken, hónapokban, hogy Nektek a lehető legérthetőbben a legjobb tudásom szerinti ismereteim átadjam.

Jack O'Neill

Jack O'Neill

TEAM MANAGER

Sziasztok! Jack O'Neill vagyok, de szólítsatok Pickunak. Ahogy a képen is látjátok, aktívan részt veszek az oktatójátékok készítésében. :-) Szeretem a gyerekeket nagyon!

Pamacs

PAMI

TESZTELŐ (Főként)

Sziasztok! Pamacs vagyok. Azt mondják, betyár eleven és rosszcsont vagyok, pedig csak ritkán török-zúzok! :-) Velem a RoboKaland kísérleti főhadiszállásán találkozhattok.

ÉLETÜNK KÉPEKBEN

Tesla-tekercs építése

Tesla-tekercs építése


Megtekintéshez klikk az alábbi gombra

Megtekintés
RoboKaland 2019 nyara

RoboKaland 2019 nyara


Megtekintéshez klikk az alábbi gombra

Megtekintés
Okos palántanevelő második felvonás

Okos palántanevelő második felvonás


Megtekintéshez klikk az alábbi gombra

Megtekintés
Okos palántanevelő, első lépések

Okos palántanevelő, első lépések


Megtekintéshez klikk az alábbi gombra

Megtekintés
Intelligens Öko-Passzív házaz építettünk

Intelligens Öko-Passzív házaz építettünk


Megtekintéshez klikk az alábbi gombra

Megtekintés
TEDx 2019

TEDx 2019


Megtekintéshez klikk az alábbi gombra

Megtekintés
Okos Babaház építése

Okos Babaház építése


Megtekintéshez klikk az alábbi gombra

Megtekintés
Robotkéz építése

Robotkéz építése


Megtekintéshez klikk az alábbi gombra

Megtekintés

MEGTALÁLTOK ELÉRHETŐSÉGEINKEN

RoboKaland kísérleti főhadiszállása

HELYSZÍN:
SpeciálisSzoftver, Békéscsaba, Pozsonyi u.  92.

 


JELENTKEZÉS ÉS BŐVEBB INFO:
robokaland@gmail.com
70/423-85-90
 

Tábor turnusainak helyszíne

HELYSZÍN:
Anna Tanya Békéscsaba, Nagyrét 1652.   (Május 1. TSZ mellett)

 


JELENTKEZÉS ÉS BŐVEBB INFO:
robokaland@gmail.com
70/423-85-90