RoboKaland

Az ökotudatos, digitális közösségi alkotóműhely

Gyerekekkel foglalkozunk, az ifjú generációt tanítva élhető jövőt, tiszta bolygót teremtünk.

Nalunk a gyerekek mindent IS megtanulnak, készítenek és megjavítanak.

Egy alkotóműhely, ahol kidobásra szánt elektronikai hulladékokból is új, csodás dolgokat építünk.

Természettudományok, technológia, robotika, újrahasznosítás érthetően, egyszerűen, játékosan.

Folyamatban lévő fejlesztéseink
A RoboKaland Alkotóműhelyben készült, egyedileg épített eszközök egy része, melyeket a szakkörök és táborok folyamán fejlesztünk.

 

Rob-M, a MARS robot


A RoboKaland Alkotóműhelyben készült, egyedileg épített terep járó és servo vezérelt robot. Szakkörök és táborok folyamán fejlesztjük.
Konzollal, mobil APP segítségével vagy éppen 2,4GHz-s vezérlővel irányítható.
Önvezető üzemmódban is képes lesz üzemelni, tárgyakat felvenni, letenni, stb.

A megismerhető jártasságok (SKILL-ek):  (Amit a RoboKalandorok megtanulnak általa)
 

  • Elektronika
  • SERVO és DC motorok, motorvezérlők
  • Programozás
  • Mobil Applikációk
  • Kéziszerszámok
  • Kézügyesség / Finommotorika
  • Matematika, Anyagismeret, Fizika, Statika, Mechanika
  • WiFi  és a Vezeték nélküli kommunikációk



 

Okos Babaház
Smart Kids Playhouse


A RoboKaland Alkotóműhelyben készült, saját tervezésű- és építésű babaház.
A gyerekeket megtanítja a takarékosságra, az ökotudatosságra, mindezt játék közben. Beépített, szabályozható világítással, ajtó/ablak nyíló-csukó funkcióval, valamint figyelmeztető hanggal, ha nyitva maradt az ajtó/ablak, stb. Kültérre napelemmel felszerelve. Érintő képernyővel vezérelhető.
A megvalósítást köszönjük Szilányi Tibor ezermeseternek!

A megismerhető jártasságok (SKILL-ek):  (Amit a RoboKalandorok megtanulnak általa)
 

  • SMART technológiák
  • Öko tudatosság
  • Elektronika
  • Programozás
  • Érintő képernyők
  • Kéziszerszámok
  • Famegmunkálás
  • Kézügyesség / Finommotorika

 


Rob-GO WiFi APP CAR

A RoboKaland Alkotóműhelyben készült, RoboKaland applikációval, mobil telefonnal, WiFi segítségével irányítható, újrahasznosított alkatrészekből épített elektromos motorral jatott szárazföldi drón.
Próbáld ki! Keresd meg a telefonodon a Robokaland Wifi Car 1 hotspotot, írd be jelszóként az 12345678-at, és már indulhat is a játék! :)


A megismerhető jártasságok (SKILL-ek):  (Amit a RoboKalandorok megtanulnak általa)
 

  • Mobil APP fejlesztés
  • WiFi  és a Vezeték nélküli kommunikációk
  • Elektronika, a PWM működése
  • DC motorok, motorvezérlők
  • Programozás
  • Kéziszerszámok
  • Kézügyesség / Finommotorika
  • Matematika, Anyagismeret, Fizika, Statika, Mechanika

 

 

A Tesla és SpaceX technológiája

A Tesla és SpaceX által használt mikrovezérlővel felszerelt érintőképernyős fejlesztő áramkör(development board). Mi a saját építésű ökoműhelyünk vezérlésére használjuk majd (fejlesztés alatt).
Haladó RoboKaland-orok akár saját, önvezető elektromos autót is fejleszthetnek segítségével.

A megismerhető jártasságok (SKILL-ek):  (Amit a RoboKalandorok megtanulnak általa)
 

  • Ipar 4.0
  • Kutatás és Fejlesztés
  • EMBED technológiák
  • WiFi  és a Vezeték nélküli kommunikációk
  • Elektronika, PWM működése
  • DC motorok, motorvezérlők
  • Programozás
  • Matematikai algoritmusok

 


Rob-EYE a Robot szem
Rob-G arc és alakzat felismerője!

A RoboKaland Alkotóműhelyben készült, telefonról működő kis szerkezet, használható a robotok szemének vagy épp arac, alakzat felismerőnek egyaránt.
Próbáld ki! Keresd meg a telefonodon a Robokaland CAM SERVER hotspotot, írd be jelszóként az 12345678-at, majd nézz bele a kamerába és mosolyogj! :)


A megismerhető jártasságok (SKILL-ek):  (Amit a RoboKalandorok megtanulnak általa)
 

  • Arc / alakzat felismerő algoritmusok
  • Ipar 4.0
  • Kutatás és Fejlesztés
  • EMBED technológiák
  • WiFi  és a Vezeték nélküli kommunikációk
  • Programozás
  • Digitális képalkotás



Rob-G, az Önjáró drón

A RoboKaland Alkotóműhelyben készült, saját fejlesztésű- és építésű szárazföldi robot drón. Mikrovezérlővel működik és számos érzkelővel van felvértezve.
Képes kikerülni az elé gördülő akadályokat.
Matematikai algoritmusai számítják ki az optimális útvonalakat.
Újrahasznosított anyagokból épült.

A megismerhető jártasságok (SKILL-ek):  (Amit a RoboKalandorok megtanulnak általa)
 

  • Ipar 4.0
  • Ultrahang, Infra fény
  • Kutatás és Fejlesztés
  • EMBED technológiák
  • Elektronika, PWM működése
  • DC motorok, motorvezérlők
  • Programozás
  • Matematikai algoritmusok

 


Rob-LM, LED-es futószöveg

A RoboKaland Alkotóműhelyben készült, saját fejlesztésű, LED-MÁTRIX panelekből és mikrovezérlőből álló szerkezet. Egyszerű programkód segítségével bármilyen szöveg kiírható vele.

A megismerhető jártasságok (SKILL-ek):  (Amit a RoboKalandorok megtanulnak általa)
 

  • LED technológia
  • Kommunikációs protokollok
  • Kutatás és Fejlesztés
  • EMBED technológiák
  • Elektronika
  • Programozás
  • Matematikai algoritmusok

 



Egyszerű nyomógombbal megvalósított kondenzátoros áramkör

A RoboKaland Alkotóműhelyben készült, újrahasznosított anyagokból, a gyerekek által.
Az elektronika alapjait szemléltető eszköz.
Azt mutatja be, hogyan működik a nyomógomb, valamint a kondenzátor.


A megismerhető jártasságok (SKILL-ek):  (Amit a RoboKalandorok megtanulnak általa)
 

  • Áramköri alapok, technológia
  • Famegmunkálás
  • Akkumulátoros kéziszerszámok
  • Kutatás és Fejlesztés
  • Elektronikai alkatrészek
  • Tervezés és kivitelezés folyamata
  • Anyagismeret, Fizika, Statika, Mechanika



ROB-STAR
LED-es karácsonyi csillag

A RoboKaland Alkotóműhelyben készült, újrahasznosított anyagokból, a gyerekek által.
A karácsonyra hangolódva készült az egyik alkotóműhelybe járó kisfiú által. Minden munkafolyamatot a gyermekkel közösen végeztünk el, a vágástól a forrasztásig.


A megismerhető jártasságok (SKILL-ek):  (Amit a RoboKalandorok megtanulnak általa)
 

  • LED és az áramköri alapok
  • Famegmunkálás
  • Akkumulátoros kéziszerszámok
  • Kutatás és Fejlesztés
  • Elektronikai alkatrészek
  • Tervezés és kivitelezés folyamata
  • Anyagismeret, Fizika, Statika, Mechanika

 



Okos Karácsonyi Fény Mátrix
Smart Christmas Light Matrix


A RoboKaland Alkotóműhelyben készült, saját fejlesztésű, LED-ekből és mikrovezérlőből álló WiFi-s Okos Karácsonyi Fény Mátrix.

Próbáld ki! Keresd meg a telefonodon a:
Robokaland 64MATRIX hotspotot, írd be jelszóként az: 12345678 -at, majd írd be a mobilod böngészőjének címsorába: 192.168.4.1
Majd vezéreld a fényeket kedved szerint! :-)


A megismerhető jártasságok (SKILL-ek):  (Amit a RoboKalandorok megtanulnak általa)
 

  • Wifi AP, WiFi  és a Vezeték nélküli kommunikációk
  • Ipar 4.0
  • Kutatás és Fejlesztés
  • SMART  és EMBED technológiák
  • Programozás
  • Matematikai és logikai algoritmusok



Okos Karácsonyi Fény Szalag
Smart Christmas Light

A RoboKaland Alkotóműhelyben készült, saját fejlesztésű, LED-ekből és mikrovezérlőből álló WiFi-s Okos Karácsonyi Fény Szalag.

Próbáld ki! Keresd meg a telefonodon a:
Robokaland 300LED hotspotot, írd be jelszóként az: 12345678 -at, mobilod böngészőjének címsorába:
192.168.4.1
Majd vezéreld a fényeket kedved szerint! :-)


A megismerhető jártasságok (SKILL-ek):  (Amit a RoboKalandorok megtanulnak általa)
 

  • Wifi AP, WiFi  és a Vezeték nélküli kommunikációk
  • Ipar 4.0
  • Kutatás és Fejlesztés
  • SMART  és EMBED technológiák
  • Programozás
  • Matematikai és logikai algoritmusok



 

Ultrahangos távolságmérő

A RoboKaland Alkotóműhelyben készült, saját fejlesztésű, ultrahangos távolságmérő.
A távolságot ultrahang segítségével méri.
A kibocsájtott ultrahang indulása és visszaverődése közötti idő mérésének segítségével valamint ismerve a közeget, amiben az ultrahang terjed(levegő), kiszámíthatjuk az objektum távolságát.


A megismerhető jártasságok (SKILL-ek):  (Amit a RoboKalandorok megtanulnak általa)
 

  • Hang és Ultrahang
  • I2C protokoll
  • EMBED technológiák
  • Ipar 4.0
  • Kutatás és Fejlesztés
  • SMART  és EMBED technológiák
  • Programozás
  • Matematikai és logikai algoritmusok

 



Okos Kert rendszerek

A RoboKaland Alkotóműhelyben készült, kül- és beltéren egyaránt használható okos kert rendszer, mellyel bárhol, bármikor nevelhetünk növényeket.

Meteorológiai álomás, mely méri a fizikai jellemzőket és egy központi szerverre továbbítja.
Megvilágítás, mely a növények megfelelő fejlődéséhez szükséges fény minőségét és mennyiségét biztosító áramkör.
Talaj nedvességéről gondoskodó, szivattyúval összehangolt áramkör.
Levegő ionizátor


A megismerhető jártasságok (SKILL-ek):  (Amit a RoboKalandorok megtanulnak általa)

 

  • Önfentartó gazdálkodás
  • Öko tudatosság
  • Természet “működése”, modellezése
  • Újrahasznosítás
  • LED technológiák
  • Kutatás és Fejlesztés
  • SMART és EMBED technológiák
  • Programozás

 

Tekercsek, elektromágnesek

A RoboKaland Alkotóműhelyben, különböző elektronikai eszközökből “megmentett” tekercsek, amelyek kiváló alapanyagként szolgálnak az elektromágnesesség szemléltetéséhez, valamint a bennük található rézhuzalok segítségével akár saját elektromágnes vagy Tesla-tekercs is készíthető.


A megismerhető jártasságok (SKILL-ek):  (Amit a RoboKalandorok megtanulnak általa)
 

  • Anyagismeret
  • Újrahasznosítás
  • Tekercsek, tekercselés
  • Elektro és állando mágnesesség
  • Indukció, Transzformátorok
  • Balesetvédelem
  • Váltakozó áram
  • Lenz törvény
  • Mágnesesség a föld bolygón

 

 

Winchesterek/adathordozók

A RoboKaland Alkotóműhelyben “megmentett” elektromágneses elven működő adathordozók működése látható. Kiváló szemlélteséként szolgálnak a precíz elektronika és mechanikai kivitelezéshez. Valamint a bennük található alkatrészek számos helyen -újra- felhasználhatók!

Alkatrészeiből például egyszerű elektromos motor építhető!

A megismerhető jártasságok (SKILL-ek):  (Amit a RoboKalandorok megtanulnak általa)
 

  • Anyagismeret
  • Újrahasznosítás
  • Tekercsek, tekercselés
  • Elektro és állando mágnesesség
  • Indukció, Transzformátorok
  • Balesetvédelem
  • Váltakozó áram
  • Lenz törvény
  • Mágnesesség a föld bolygón



Rob-inator, a Terminátor keze


A RoboKaland Alkotóműhelyben készült, egyedileg épített servo motorok által vezérelt robot kéz. Pillanatnyilag bemutató üzemmódban működik! Szakkörök és táborok folyamán fejlesztjük.
Konzollal, mobil APP segítségével vagy éppen 2,4GHz-s vezérlővel irányítható.


A megismerhető jártasságok (SKILL-ek):  (Amit a RoboKalandorok megtanulnak általa)
 

  • Robotika
  • Ipar 4.0
  • Elektronika
  • SERVO és DC motorok, motorvezérlők
  • Programozás
  • Matematika, Anyagismeret, Fizika, Statika, Mechanika
  • WiFi  és a Vezeték nélküli kommunikációk

RoboKaland rendhagyó születésnap - MTV Híradó élőben

A RoboKaland lelkes csapata, akadályt nem ismerve, tűzön-vízen átkel, és mindent megtesz, hogy élhető bolygót és ökotudatos szakembereket, kutatókat, feltalálókat hagyjon örökségül.
A kidolgozott élménypedagógiai módszertanunk már hat éves kortól ajánlott, így a legsúlyosabb globális és környezeti problémákra ad működő megoldást.

RTL Interjú - Cápák Között - RoboKaland

Georgina és Krisztián minden évben megtartják a Robokaland nyári táborát a lelkes kisiskolásoknak.
Nézd meg, hogyan telik a táborban egy nap, és hogyan fejlesztik kreativitásukat és technológiai képességeiket a robotépítés, programozás és csapatmunka segítségével a gyerekek!

Sipos Gazda az újrahasznosítást népszerűsítette a csabai RoboKalandban

Közös a céljuk: élhető jövőt, tiszta bolygót teremteni!

Sipos Gazda az újrahasznosítást népszerűsítette a csabai RoboKalandban

A műszaki kreativitás, a természettudomány és az agráriumban a környezettudatos gazdálkodás, a tiszta, szennyezésmentes termelés megteremtése kapcsolódott össze szerdán délután Békéscsabán, a RoboKaland Tudásközpontban. A hódmezővásárhelyi Sipos József, vagy ahogy az egész országban ismerik, Sipos Gazda volt a vendége az ökotudatos, digitális közösségi alkotóműhelynek. A gyermekeket és a felnőtteket is bevonták az újhasznosítás világába.

DM gyereknap 2023 - RoboKaland
A 2023-s DM gyereknapra sok-sok meglepetéssel és több száz ajándékkal készültünk!
Olyan sokan eljöttetek, hogy ezt a néhány másodperces felvételt is csak záróra után tudtuk elkészíteni!
A kiosztott ajándékokból saccolva több, mint 750 gyermek és 2000 szülő workshopolt a standunknál!
Bízunk benne sok-sok felejthetetlen élménnyel gazdagodtatok, köszönjük a bizalmatokat! ????
Szuperhős akadémiát rendezett a RoboKaland

2023. április 5-én a RoboKaland csapata természettudományos szuperhős kalandjátékba invitálta az érdeklődőket!
Nyolc helyszínen, különböző kihívásokkal találkozhattak a résztvevők.

RoboKaland – ökotudatosságra neveli a fiatalokat az SZTE egykori hallgatója

Gajdács-Leszkó Georgina, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar egykori hallgatója öt évvel ezelőtt, férjével indította útjára RoboKaland néven futó vállalkozását, melynek segítségével, szakkörök és táborok keretében ökotudatosságra igyekeznek nevelni a legkisebbtől a legnagyobbakat. Forrasztani, fa-, és fémmunkák elvégzésére, fizikai- és kémiai kísérletekre tanítják őket, villamossági- és informatikai ismeretekre, valamint programozásra és az elektrotechnikai tudás elsajátítására ösztönzik az érdeklődőket az ország minden táján.

Hétéves gyerekek szerelik a tévét, a számítógépet Békéscsabán

A Békéscsabán élő Gina és Krisztián valami elképesztő módon imádják a fizikát, a kémiát, az informatikát. Annyira, hogy már négyéves kislányukkal is áramköröket szereltek, marógéppel dolgoztak, robotokat építettek. Ekkor jött az ötlet: miért ne taníthatnák meg ezt a többi gyereknek is? Azóta a lakásuk egyre csak telik és telik kidobásra szánt hulladékokkal, mert bizony ők mindent ezek segítségével tanítanak meg. A RoboKalandnak indulása óta óriási sikere lett. Nem csodáljuk!

Mechanikai Művek - távbeszélő készülékek
A Mechanikai Művek 1965-66-ban fejlesztett típusa, melyet körtárcsás-hívóművel és spirál kézibeszélő-zsinórral szereltek.
 
A CB 76 MM-es távbeszélő készülék (PIROS, körtárcsás)
A készülék a 70'-s évek végén(?) készült, körtárcsás-hívóművel "tárcsázóval".
Egyik érdekessége, hogy már nem szénmikrofont, hanem piezzo hangszedővel(kristály mikrofon) készült.
PowerBook 150

A hordozható számítógépek terén az Apple cég történelmében az első a Macintosh Portable volt 1989-ben.
Az áttörést viszont az 1991-es, Motorola processzorokkal szerelt PowerBook-al kezdődött, és ez lett az első igazán sikeres notebook.
Valamint, ezen típusokban mutatkozott be a System7, az operációs rendszer.
A PowerBook 150 kiadási éve: 1995.

ORION-EMG EDS 8251 STATIKUS RS TÁROLÓ

ORION-EMG híradástechnikai, orvosi és nukleáris műszereket, világszínvonalú oszcilloszkópokat gyártott.
Az EMG 1950-ben kivált az ORIONBÓL és 1970-es évekre már több mint 150 féle műszert készített!

Nőiváltó.hu - Robokaland, tehetséggondozás elhivatottságból

A RoboKalandnál a régi technológiát igyekeznek ötvözni az újjal. – Vannak például nagyon jól működő 40 éves berendezéseink – mutat körbe a szobán Krisztián – nézd ezt az erősítőt például, ez 40 éve tökéletesen működik. Ez például sokszor többet tud, mint az új, de az újból is ki tudjuk szedni azt a mérnöki tudást, hogy a kettővel együtt olyan mérnököket képezzünk, ami már nem is mérnökség, hanem inkább kutatás-fejlesztés. Mert mi megtanítjuk a fiatalokat fejlesztőként gondolkozni – magyarázza lelkesen.

www.magyar-elektronika.hu - Álomból valóság - RoboKaland

szerk.: Ezt a nehéz, de végtelenül hálás feladatot vállalták a RoboKaland létrehozói: Gina (Gajdács-Leszkó Georgina) – a RoboKaland megálmodója; Krisz (Gajdács Krisztián) – a RoboKaland technológiai fejlesztője és Gréti (a pár kislánya) – az ötletgazda és tesztelő, akiről egészen kis, 2-3 éves korában kiderült, hogy mennyire érdeklődik és fogékony a modern technológia iránt.

Gréti műszaki érdeklődésének korai megnyilvánulása komoly hatással volt a megálmodott tevékenység elindítására, szülei ugyanis ennek köszönhetően határozták el, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy a sajátjukon kívül más gyerekeket is ökotudatos technológiára, robotikára taníthassanak.

www.oroscafe.hu - A robotika alapjaival ismerkednek meg a gyerekek a RoboKaland táborában

Én egy olyan gépet próbáltam ki épp, ami hanghatásra alakzatokat rak ki, azután áramköröket fogok fejleszteni. Már sokszor voltam itt, és nagyon jó, szeretek itt lenni. Ez nekem egy ilyen hobbi is – mondta a 11 éves Nagy Boldizsár.

A tábor foglalkozásain 10-15 szakmát ismerhetnek meg a gyermekek játékos, érdekes kísérletekkel. Számos cég és vállalat is jelen lesz, akik interaktív formában mutatják be tevékenységüket. A hétfői napon például egy kollaboratív robot érkezett a táborba.
 

A RoboKaland kapta a ProofIT informatikai adományát

E-hulladék újrahasznosítva

Hamarosan költözik az irodánk. A feleslegessé vált vagy hibás IT eszközeinknek új helyet kerestünk. A környezetvédelem jegyében a hulladéklerakó helyett a RoboKaland Ökotudatos Jövőért Nonprofit Kft. számára ajánlottuk fel a kiselejtezett IT eszközeinket. A ProofIT irodájából működő szerver gépek, billentyűzetek, egerek, kábelek, rack szekrény, switch, router és kvm switch is helyett kapott a RoboKalandnál, a digitális közösségi alkotóműhelynél.

A RoboKaland az ECM-mel Budapestre érkezett

A negyedik héten Budapesten várták a gyerekeket a RoboKaland táborba. A táborozó gyerekek bepillantást nyerhettek a világítástechnika és a lámpahulladék kezelés titkaiba.

Edison100 - Ludwig Múzeum különdíja: Robokaland

A gyerekek tudását fejlesztő, innovatív szervezeteket, alapítványokat díjazták ismét az Edisonplatform Díjátadóján a Ludwig Múzeumban. Az elismeréseket olyan Edison100-as kezdeményezések kapták meg, akik innovatív módon a 21. századi tudásra készítik fel a gyerekeket.

 

Ludwig Múzeum különdíja: Robokaland

www.szeretlekmagyarorszag.hu - Okoskertet, víztisztítót és robotokat is készítettek már a gyerekekkel

Gajdács-Leszkó Georgina és Gajdács Krisztián projektje, a RoboKaland, amelyben gyerekeknek tanítják meg, mit lehet kezdeni az egyébként kidobásra váró elektromos eszközökkel. Műhelyüket 100 százalékosan önerőből építették, nagy álmuk, hogy az egész országot lefedő, országos hálózatot építsenek. Idén nyáron táborokat is tartanak.

www.itrack.hu - iData a RoboKaland táborban

Büszkék vagyunk arra, hogy a társadalmi felelősségvállalás évek óta kiemelt fontosságú az iData életében. Három évvel ezelőtt fogadtuk örökbe a Gyöngyike Óvodát, 2021-ben indítottuk útjára az Edukációs Programunkat, ahol a jövő logisztikusait oktatjuk a telematika tudományára, és az idei év is tartogatott meglepetést számunkra…

Idén első alkalommal kaptunk meghívást a RoboKaland táborba, ahol a GPS-es nyomkövetés érdekességeivel kápráztattunk el több, mint 30 gyermeket.
 

A RoboKaland a nyáron sem pihen - Behir.hu

Gajdács Krisztián és Gajdács-Leszkó Georgina, a RoboKaland szülei szinte egész nyáron táboroztatnak:

Azonfelül a gyerekekkel közös találmányuk is rengeteget fejlődött, amire főleg azért büszkék, mert 100 százalékban önerőből működik a projekt. Továbbá a növényorvosi kamarával is felvették a kapcsolatot: bio-öko rezonanciás kártevőmentesítés a következő etap.

   
  ‹‹‹‹    ‹‹  0-19  20-39  40-59  60-64    ››    ››››  

ROBOKALAND MEGÁLMODÓI

GINA

GINA

A RoboKaland megálmodója

Sok-sok évet tanultam annak érdekében, hogy nektek a leghasznosabb, legjobb tudást képes legyek átadni. Fúrok, faragok, forrasztok, fejlesztek és mindezt igyekszem pedagógiai ismereteimmel, gyakorlatommal ötvözve elérhetővé tenni számotokra. Lelkes csapatunkkal, tűzön-vízen átkelünk és mindent megteszünk, hogy nektek egy élhető bolygót hagyjunk magunk után.

RoboKaland project
GRÉTI

GRÉTI

Ötletgazda és tesztelő

Sziasztok, 7 éves múltam! Sokat játszom, anyával virágokat ültetek, apával bütykölök, sokat rajzolok és imádom a csigákat! Szívesen foglalkozom befogadott cicáinkkal ők is nagyon szeretnek engem, mert programokat szervezek nekik és segítek nekik írni, olvasni is megtanulni. Örömmel építek kreatív dolgokat és imádok művészkedni is.


RoboKaland project
KRISZ

KRISZ

Technológiai fejlesztő

Több, mint 20 éves, iparban, szerzett tapasztalataimat szeretném átadni nektek! Műszerész, 3D tervező, Rendszergazda, szoftver/hardver és PLC fejlesztőnek tanultam. Azon munkálkodom évek óta, hogy Nektek a lehető legtöbb izgalmas kísérletet összegyűjtsem, kitaláljam és legérthetőbben a legjobb tudásom szerinti átadjam.


RoboKaland project

MEGTALÁLTOK ELÉRHETŐSÉGEINKEN

RoboKaland kísérleti főhadiszállása

robokaland@gmail.com
Napközben: +36 70/941-93-41
16 óra után: +36 70/423-85-90

Békéscsaba, Pozsonyi u.  92.

A Weboldalon közzétett valamennyi információt kizárólag oktatási és általános tájékozódás, érdeklődés céljára bocsátjuk rendelkezésre. Amellett, hogy az Üzemeltető a Weboldalon pontos és friss információkat igyekszik közölni, nem felelős az információ esetleges pontatlanságáért. Az Üzemeltető "as is" (ahogyan van) alapon biztosítja az oldalt és annak tartalmát, és semmilyen, sem kifejezett vagy hallgatólagos felelősséget nem vállal a Weboldal vagy az arról hivatkozott oldalak elérhetőségére, pontosságára, megbízhatóságára és tartalmára. Az Üzemeltető a vonatkozó jogszabályok által megengedett legnagyobb mértékben kizár minden felelősséget, hallgatólagos, illetve törvényi vagy más jogszabályba foglalt szavatosságot, nem kizárólagos módon beleértve a jogtisztasági jótállást vagy a forgalomképességet vagy adott célra való megfelelőséget.