RoboKaland

Az ökotudatos, digitális közösségi alkotóműhely

Gyerekekkel foglalkozunk, az a küldetésünk, hogy segítségükkel egy élhetőbb bolygót hagyjunk magunk után.

A mikroprocesszor- és szenzor-vezérelt okos kerttől az ion hajtóműig, egy egész életre felkészítő élmény és tudás.

Egy alkotóműhely, ahol kidobásra szánt elektronikai hulladékokból is új, csodás dolgokat építünk.

Természettudományok, szoftver-hardver, technológia, robotika érthetően, egyszerűen, játékosan.

Öveges professzor, a fizika Nagy Varázslója
Tiszteletünk jeléül, a RoboKaland csapata elhatározta, hogy nem csak felkutatja, elvégzi és modern köntösben bemutatja ezen kísérleteket, hanem legjobb tudásuk szerint újakkal is bővíti és elérhetővé teszi a repertoárt!

Öveges József (1895-1979)

A természettudomány népszerűsítésének egyik legkiemelkedőbb alakja volt Öveges József, akit a fizika varázslójának is neveztek. A Zala megyei Páka községben született 1895-ben. A győri bencéseknél tanult, majd a kecskeméti piaristákhoz járt gimnáziumba, és tizenöt éves korában belépett a Piarista Tanítórendbe.
1919–1922 között folytatta pályáját Szegeden, a piarista gimnáziumban, ahol mennyiségtant, vallástant, történelmet és földrajzot tanított, fizikát akkor még nem. 1922–1924 között Tatán volt tanár, szintén a piarista rend gimnáziumában. Ekkor jelent meg első zsebkönyve.
1947-1948-ban a Közgazdasági Egyetem intézeti tanáraként, illetve 1948-1955 között a Budapesti Pedagógiai Főiskola Fizika Tanszékének tanszékvezető főiskolai tanáraként oktatott.
Az új ismereteket tapasztalatszerzés útján igyekezett megismertetni diákjaival a gyakorlatban, így azok nem száraz törvények, képletek voltak számukra, hanem az élő valóság részévé váltak.
Papi múltja megnehezítette személyének elfogadását ennek ellenére, elismerésül mégis 1948-ban, a fizikai kísérleti eszközök olcsó előállításáért 53 évesen megkapta a Kossuth-díjat.

A professzor úrnak és munkásságának köszönhetjük a Csodák Palotáját is!


A Filozófus
Feljegyzéseiben Öveges említi az anyagi világ és az emberi lélek működésének hasonlóságát. Magyarázata pedig az, hogy a tehetetlenség, anyagra és pszichére egyaránt jellemző! A különbség az, hogy míg a fizikai világ tehetetlenségét képesek vagyunk pontosan számolni, úgy a lélek tehetetlenségét csupán lustaságunk, illetve a saját korlátaink okozzák!

A tudományos jelenség bemutató - Tudományos varieté!
Nagy álma - elmondása alapján - az, hogy annyira elérhetővé tenni és úgy megértetni mindenkivel a természettudományos kísérleteket (legalább 500-at), amelyet bárki elvégezhet akár az otthonában is. Sajnos ez az álma nem valósult meg!
 

 

Tiszteletünk jeléül, a RoboKaland csapata elhatározta, hogy nem csak felkutatja, elvégzi és modern köntösben bemutatja ezen kísérleteket, hanem legjobb tudásuk szerint újakkal is bővíti és elérhetővé teszi a repertoárt!


Néhány gondolat Öveges Józseftől:
A Professzor óráin - saját elmondása alapján - nagyon sokat nevettek! Természetesen a tananyaggal kapcsolatban!
Előadásait,  még kollégái is “tudományos cirkusznak” nevezték, melyre mosolyogva, büszkén csak ennyit tett hozzá:
“Örülök, igaz dicséret, hogy így látják, mert az Én cirkuszomnak a végén, minden hallgató tudta és értette már a következő óra anyagát is!”

Bemutatói segítségével önálló kísérletezésre akarta nevelni a fiatalokat, megismertetve velük a felfedezés örömét.
„Csak az az ismeret érdemes a tudás névre, aminek alkalmazásához is értünk.”

A napi politikától távol tartotta magát többször hangoztatta:
„Ha majd a természet megismerésének és az ismeretek alkalmazásának a kérdései állnak annyira az érdeklődés terében, mint a politikaiak, megérkezett a várt boldog kor.”

„Az oktatás célja nem az, hogy befejezett tudást adjon, hanem az, hogy szilárd alapot teremtsen a továbbhaladásra.”

„Legnagyobb boldogságom, ha másnak tudást és örömet nyújthatok.”

„A tudományban nincsenek nehéz és könnyű dolgok, csak megértettek és meg nem értettek vannak.”

„Munkám legnagyobb jutalma az lesz, ha a kisdiák néhányszor felkiált tanulás közben: még annál is sokkal szebb a fizika, mint gondoltam! Ez volt a célom.”

„Az igazi tanár nem tanít a szó régi értelmében, hanem alkot. A saját mindig friss, mindig korszerű tudását alkotja, szüli újjá tanítványai lelkében. Így lesz művész, alkotó művész.”

„Iskolai tudásunk egy része majdnem nyomtalanul eltűnik. De bennünk marad életünk végéig a kifejlett akarat, szellemünk ügyessége, a tervszerűség, fortélyosság, amivel bármikor harcolni tudunk értelmünk nehézkessége ellen... Az a harcos, akinek megmarad fegyverzete, ereje, ügyessége, könnyű szívvel nyugszik bele a zsákmány elvesztésébe, mert szerzett és megmaradt tehetségeivel bármikor újhoz, értékesebbhez juthat.”


A tatai gimnázium igazgatója az alábbi szavakkal jellemezte Öveges Józsefet:
„Egészen kiváló szaktudása elsőrendű pedagógiai képességekkel párosul. Tanítványaiban személye és tantárgya iránt is fel tudta kelteni a szeretetet, és lelkes, lendületes együttműködésre tudta őket hangolni.”

Utolsó egészséges perceiben is még fiatalos, töretlen lelkesedéssel magyarázta egy tanítványának a fizikai jelenségeket, amikor agyvérzést kapott, és a kórházba szállítása után, 1979. szeptember 4-én, 84 évesen meghalt. Emlékét Tatán emléktábla és szobor őrzi.
 

Készült: A RoboKaland kísérleti főhadiszállásán

Cápák között 4. évad 2. rész - RoboKaland

A Cápák úgy látták, hogy ez főleg karitatív tevékenység. Amit mindegyik felajánlott, hogy támogatják őket.

RoboKaland, ahol a fiatalok fraktálokkal játszanak és fraktárdimenziókat számítanak

A RoboKaland módszer egyik alappillére, hogy a bonyolultnak - tűnő - feladatokat, egyszerűbb, elemibb, könnyen érthető, "siker-élmény-orientált" és játékos formában tálaljuk.

Így alakult ez a Fraktálok esetbében is, ahol nem csak felfedeztük mikro- és makro szinten a különböző rendszerek és a természettudományok közötti összefüggéseket, de még szoftvert is fejlesztettünk Python nyelven a gyerekekkel!

RoboKaland - Cápák között, FORBES magazin.

Másodiknak ismét egy házaspár érkezett, Gina és Krisztián, a Robokaland alapítói.

Gyerekeknek szerveznek táborokat és szakköröket, ahol elektronikai hulladékot szerelnek szét és építenek belőle izgalmas, működő projekteket. Így lesz az elavult nyomtatóból robotkar, a régi tévé hangszórójából bluetooth-os kihangosító.

Az indulás óta lakásukban több tonna elektronikai hulladékot gyűjtöttek össze.

Több száz gyerekkel foglalkoztak eddig, köztük ötven hátrányos helyzetűvel. A projekteket mindig a kicsikkel együtt találják ki, minden alkalommal kicsit másból, máshogy készül el a megálmodott eredmény.

Akik a legnagyobb ajándékkal távoztak a Cápák között műsorból

 A mikroprocesszor- és szenzor-vezérelt okos kerttől az ionhajtóműig egy egész életre felkészítő élmény és tudás, amit nálunk szerezhetnek a hozzánk látogatók. Egy alkotóműhely, ahol kidobásra szánt elektronikai hulladékokból is új, csodás dolgokat építünk. Természettudományok, szoftver-hardver, technológia, robotika érthetően, egyszerűen, játékosan.  - behir.hu

Ezek a magyarok lehetnek a jövő nagyágyúi

"Krisztián és Georgina nem titkolt célja, hogy ezt az egyelőre egy megyére koncentrálódó programot idővel országos hálózattá bővítsék, hogy minél több ép és hátrányos helyzetű fiatal számára legyen elérhető az ökotudatosságra nevelő digitális alkotóműhely, ahol többek között robotokat, okoskertet, mikroprocesszoros eszközöket, víztisztítót és ion hajtóművet is építhetnek." - HelloVidék

IV. Viharsarki Hobbi Elektronikai Találkozó

A RoboKaland, mint megtudtuk, egy digitális közösségi alkotóműhely, amely 4 éve tart szakköröket és nyári táborokat Békés megyében. Gajdács Krisztián elárulta, pedagógus feleségével ökotudatos technológiát oktatnak az iskoláskorú, robotika iránt érdeklődő gyerekeknek. Kiemelte, a cél, hogy megmutassák a fiataloknak, hogyan lehet nagyot álmodni és kitartással kis dolgokból különlegeset készíteni. Így született meg az ultrahang-szenzoros önjáró robot, a mobilapplikációról irányítható tank és a Marsjáró.
 

Tehetséggondozás a Kodolányin

Gajdács Krisztián, a projekt megvalósításában partnerként résztvevő RoboKaland Alkotóműhely egyik oktatója a KV-nak elmondta, az „Ökotudatosság a digitális technológiában” című műhelyfoglalkozásra május 31- június 3. között került sor a gyulai Nicolae Bălcescu Román Gimnázium Általános Iskola és Kollégiumban.

Plazma biorezonanciás automatizált inkubátor, csíráztató és ökokert. I.

Plazma technológiával támogatott, biorezonanciás, 100% újrahasznosított, automatizált inkubátor, csíráztató és ökokert.

Bizonyára már sokan tudjátok, hogy igyekszünk a technológiát olyan elemi, érthető részekre bontani, hogy akár már óvodás korban lévő gyermekek számára is érthetővé, gyakorlatokkal pedig elérhetővé, megvalósíthatóvá váljon. Mindezt olyan gyakorlatokkal, bütykölésekkel érjük el, mely a múlt és a jelen, legmodernebb technológiáit ötvözve, egyszerű, játékos módon elsajátítva, közel 50-60 évnyi gyakorlati tudást, mérnöki fejlesztéseket és hihetetlen ismereteket, - egy egész életre szóló - ügyességet, agy-izom kapcsolatokat, egyfajta mérnöki rálátást eredményez.
Kutatunk és fejlesztünk, igyekszünk a mindennapokat jobbá, élhetőbbé, természettudatossá varázsolni.

A méltatlanul alulértékelt plazma halmazállapot

A plazma, ionizált gázt jelent, mely az anyagok negyedik halmazállapota.
Az ionizálás során az anyagot alkotó atomokról elektronok szakadnak le, így a plazma ionok és szabad elektronok keveréke lesz.
Az elektronok már nem lesznek az atomokhoz kötve, így szabadon mozoghatnak a plazmában, a plazma elektromosan vezetővé válik és az elektromágneses mezőkkel kölcsönhatásba lép.

Hullámhosszak

A hullámhossz az a távolság, amekkora távolságonként a hullám ismétlődik. Két legközelebbi azonos fázisban lévő pont távolsága. Gyakran a görög lambda (λ) betűvel jelölik.

A fény elektromágneses sugárzás: az elektromágneses sugárzásoknak azon hullámhosszú tartománya, amelyet az emberi szem érzékelni tud. Az emberi szem a 390 és 750 nanométer hullámhosszak közé eső elektromágneses sugárzást érzékeli.

Transzverzális és Longitudinális hullámok. Azaz: Marconi Vs. Tesla

Transzverzális hullámról beszélünk akkor, ha az egyes részecskék mozgásának iránya a hullám terjedési irányára merőleges.

Longitudinális(Skaláris) hullám esetén a részecskék mozgásának iránya egybeesik a hullám terjedésének irányával.

7.000 Forintból, DIY ózongenerátorral a COVID ellen IS!

A Fujita Egészségtudományi Egyetem kutatói közölték, hogy, az ózongáz 0,05-01 ppm koncentrációban, amely nem káros az emberi egészségre, képes megölni a vírust.
Villámcsapás közelében nagy mennyiségben keletkezik az ún. koronakisülés hatására. A Tesla-tekerccsel végzett kísérletek használatakor keletkező elektromos ívek is nagy mennyiségű ózont képesek előállítani.

Robotos kalandokra várják a megyei gyerekeket

Az új generáció képzését tűzte ki céljául egy békéscsabai házaspár öt évvel ezelőtt, ma pedig már megyeszerte szakkörök és tanórák keretében vezetik be a különböző robotok, illetve okoseszközök gyártási rejtelmeibe a gyerekeket.- Forrás:BEOL

III. Viharsarki HE Találkozó 2020.07.25. - Robotok, órák, elektronikai kütyük

Immáron harmadik alkalommal rendezték meg a Viharsarki Hobbi Elektronikai Találkozót a békéscsabai Vasutas Művelődési Házban. A rendezvényre az ország több pontjáról is érkeztek, idén először tartott itt bemutatót a Robokaland.

Folyamatban lévő fejlesztéseink

A RoboKaland Alkotóműhelyben készült, egyedileg épített eszközök egy része, melyeket a szakkörök és táborok folyamán fejlesztünk.

Nikola Tesla - A különc zseni!

A történelmi Magyarország területén született, a világ egyik legjelentősebb és leghíresebb tudósa és feltalálója!
Tiszteletünk jeléül a RoboKaland Csapata a szakkörökön több különböző Tesla-tekercset megépít, kipróbál, dokumentál és teljesen szabadon közzé tesz!

Öveges professzor, a fizika Nagy Varázslója

A természettudomány népszerűsítésének egyik legkiemelkedőbb alakja volt Öveges József, akit a fizika varázslójának is neveztek.
A tehetetlenség, anyagra és pszichére egyaránt jellemző! A különbség az, hogy míg a fizikai világ tehetetlenségét képesek vagyunk pontosan számolni, úgy a lélek tehetetlenségét csupán lustaságunk, illetve a saját korlátaink okozzák!

Az ASCII

Az ASCII egy mozaikszó: az American Standard Code for Information Interchange kezdőbetűiből (jelentése kb.: szabványos amerikai kód információcserére). A kód jelkészlete az angol abc betűit, számokat, írásjeleket és vezérlő kódokat tartalmazza.[1] Az ASCII jelkészlet 128 különböző szövegkaraktert 0..127 előjel nélküli egész számokra képez le. ASCII-kódolást alkalmaznak a text-editorok (például a Jegyzettömb) is.

Zenei hangok

Egyetlen periodikus rezgés hatására hang (fizikai értelemben vett hang, egyszerű hang, szinuszhang) keletkezik. Hangzásnak nevezzük periodikus rezgéseknek azt a komplexumát, mely egy alaprezgés által keltett alaphangból és az alaprezgés egész számú többszöröseivel rezgő felhangokból áll.

A hangzás ezen fundamentális definíciója köti össze a fizikai-élettani hangjelenséget a zenével. Ennek ellenére egyes zenei alapfogalmak meghatározása nem közvetlenül a hangzáshoz, hanem az alaprezgéshez, alaphanghoz és/vagy a felhangokhoz kötődik.

A hangmagasság meghatározhatóságának szempontjából a hangzás a határozott hangmagasságú hang (szinuszhang) és a határozatlan hangmagasságú zörej között helyezkedik el, természetszerűleg az előbbihez jelentősen közelebb.

  ‹‹‹‹    ‹‹  0-19  20-39  40-53    ››    ››››  

ROBOKALAND MEGÁLMODÓI

GINA

GINA

A RoboKaland megálmodója

Sok-sok évet tanultam annak érdekében, hogy nektek a leghasznosabb, legjobb tudást képes legyek átadni. Fúrok, faragok, forrasztok, fejlesztek és mindezt igyekszem pedagógiai ismereteimmel, gyakorlatommal ötvözve elérhetővé tenni számotokra. Lelkes csapatunkkal, tűzön-vízen átkelünk és mindent megteszünk, hogy nektek egy élhető bolygót hagyjunk magunk után.

RoboKaland project
GRÉTI

GRÉTI

Ötletgazda és tesztelő

Sziasztok, 7 éves múltam! Sokat játszom, anyával virágokat ültetek, apával bütykölök, sokat rajzolok és imádom a csigákat! Szívesen foglalkozom befogadott cicáinkkal ők is nagyon szeretnek engem, mert programokat szervezek nekik és segítek nekik írni, olvasni is megtanulni. Örömmel építek kreatív dolgokat és imádok művészkedni is.


RoboKaland project
KRISZ

KRISZ

Technológiai fejlesztő

Több, mint 20 éves, iparban, szerzett tapasztalataimat szeretném átadni nektek! Műszerész, 3D tervező, Rendszergazda, szoftver/hardver és PLC fejlesztőnek tanultam. Azon munkálkodom évek óta, hogy Nektek a lehető legtöbb izgalmas kísérletet összegyűjtsem, kitaláljam és legérthetőbben a legjobb tudásom szerinti átadjam.


RoboKaland project

MEGTALÁLTOK ELÉRHETŐSÉGEINKEN

RoboKaland kísérleti főhadiszállása

robokaland@gmail.com
Napközben: +36 70/941-93-41
16 óra után: +36 70/423-85-90

Békéscsaba, Pozsonyi u.  92.

A Weboldalon közzétett valamennyi információt kizárólag oktatási és általános tájékozódás, érdeklődés céljára bocsátjuk rendelkezésre. Amellett, hogy az Üzemeltető a Weboldalon pontos és friss információkat igyekszik közölni, nem felelős az információ esetleges pontatlanságáért. Az Üzemeltető "as is" (ahogyan van) alapon biztosítja az oldalt és annak tartalmát, és semmilyen, sem kifejezett vagy hallgatólagos felelősséget nem vállal a Weboldal vagy az arról hivatkozott oldalak elérhetőségére, pontosságára, megbízhatóságára és tartalmára. Az Üzemeltető a vonatkozó jogszabályok által megengedett legnagyobb mértékben kizár minden felelősséget, hallgatólagos, illetve törvényi vagy más jogszabályba foglalt szavatosságot, nem kizárólagos módon beleértve a jogtisztasági jótállást vagy a forgalomképességet vagy adott célra való megfelelőséget.