RoboKaland
Az ökotudatos, digitális közösségi alkotóműhely!

Természeti kincseink védelme, az Öko-lábnyom fogalma azaz: Mit tehetünk bolygónkért és magunkért?
Neurofeedback, biofeedback, agyunk tükre, agyhullámok. Emberi érzékelések és mozgáskultúra!
TESLA SpaceX LoRaWAN SmartHome SmartCity Robotok CNC ESP8266 ESP32 Raspberry LED DIY IR GPS

Wiki

Tehetséggondozás a Kodolányin
Ökotudatosság a digitális technológiában

Digitális technológiákkal ismerkedtek a fiatalok

Hárommillió forintos támogatást nyert a Kodolányi János Egyetem a NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM „A hazai és a határon túli felsőoktatási intézmények tehetséggondozó programjainak támogatása" címmel kiírt nyílt pályázata keretében.  Az egyetem „Digitális technológiák használata a közösség szolgálatában” című, „NTP-FKT-20-0002” azonosító számú szakmai programjának célja a digitális technológiák tudatos felhasználása. A KJE-n olyan területeket választottak ki, amelyeket a jövőbeli hallgatók érintőlegesen használnak a képzések során, ám a tehetséggondozó foglalkozások segítségével mélyebb ismeretet kaphatnak. A programelemek hangsúlyozottan kapcsolódnak a műszaki tudományokhoz.

A pandémia miatt a virtuális térbe költözött a megvalósítás egy része:  digitalizációval és technológiai innovációval kapcsolatosan online előadássorozatot szerveztek az egyetemen. Az előadások során napjaink digitális világának legfontosabb témái kerültek terítékre. Mindemellett kiscsoportos műhelyfoglalkozásokra is sor került, amelyek a digitális képalkotási technikák és ökotudatosság a digitális technológiában témakörökben zajlottak a tavasz folyamán.

"Ökotudatosság a digitális technológiában" témában a gyakorlatorientált foglalkozásokat  Gyulán és Békéscsabán tartották, illetve tartják június végéig.

Gajdács Krisztián, a projekt megvalósításában partnerként résztvevő RoboKaland Alkotóműhely egyik oktatója a KV-nak elmondta, az „Ökotudatosság a digitális technológiában” című műhelyfoglalkozásra május 31- június 3. között került sor a gyulai Nicolae Bălcescu Román Gimnázium Általános Iskola és Kollégiumban. A technológiai jellegű, a robotika alapjaihoz kapcsolódó foglalkozások első napján a résztvevők az újrahasznosítás anyagaival, lehetőségeivel ismerkedhettek meg, meglévő technológiai tudásukat kamatoztatva, ugyanis dvd-meghajtókat és winchestereket szedtek darabjaira, amelyeket az ökotudatosság jegyében szelektíven válogattak szét.

„Rengeteg értékes alapanyag került elő a szétszerelt darabokból - csavarok, elektromos motorok, tengelyek, merevlemezek, állandó- és elektromágnesek - amelyek egy későbbi projekt folyamán újra felhasználásra kerülnek. A későbbiekben a modellépítés és működtetés alapjainak keretein belül megismerkedtünk a modell építés alapjait képező áramköri alkatrészekkel és az összeépítéshez szükséges berendezésekkel, eszközökkel. Mindenki megépítette első, univerzálisan használható tranzisztoros áramkörét” - emelte ki Gajdács Krisztián.

Az oktató arról is beszél az egyetemi lapnak, hogy a térlátás és a logika is fontos szerepet kapott a foglalkozásokon, illetve kooperatív technikákat is elsajátíthatták a résztvevők az egyes munkafázisok alkalmával. Hozzátette: „ A következő nap az eszközkészítést és deszkamodell fejlesztést próbálhatták ki a fiatalok. Egy öntözőrendszert készítettünk el, amely műveleti erősítős áramkört, talaj-nedvességmérőt és jelfogót, másnéven relét tartalmazott, majd az áramkört módosítottuk egy infra kaput tartalmazó biztonságtechnikai eszközzé. Ekkorra már olyan jól összeszokott a csapat, hogy mindenki, önállóan megépítette élete első IC-s (integrált áramkör) áramkörét, amelynek lelkét egy NE555 univerzális időzítő áramkör alkotta” - mondta el Gajdács Krisztián.

V.I.

Forrás: Kodolányisok világa

 

A majoranna

Föld feletti részeit frissen vagy szárítva elsősorban kolbászáruk, sültek, mártások, saláták, töltelékek fűszerezésére használják. Étvágyjavító, emésztést serkentő hatású.

A zamatos turbolya

Ánizsillatú gyógyhatású fűszer. Frissen szedett leveleit levesek, saláták készítésére használjuk. Alkalmas húsok, mártások utólagos fűszerezésére. Tisztítja a vért és vizelethajtó hatása van.

A koriander

Az érett magok savanyúságok, sültek ízesítésére alkalmasak. Teája emésztést elősegítő, görcsoldó, szélhajtó hatású.

A lestyán

Többéves növény, erős aromájú levelét szárítva és frissen főzelékek és hústöltelékek ízesítésére ajánljuk. Vízhajtó és étvágynövelő hatású.

A citromfű

Virágzás előtt szedett, citromillatú levelei kis mennyiségben saláták és tavaszi levesek ízesítésére alkalmasak. Főzete nyugtató és altató hatású.

A kerti zsálya

Évelő növény, friss és szárított levele kiválóan alkalmas sertéssültek, vad- és tojásételek ízesítésére. Teája gyulladás és izzadás csökkentő, forrázata fertőtlenítő hatású.

Az Oregánó

A tapasztalatok több gyógyhatását bizonyítják: gombaellenes növényként tartják számon, ami ezenfelül ellátja a szervezetet antioxidánsokkal. Az oreganot sok ételhez használhatjuk, így nemcsak jobb ízt, hanem számos egészségügyi előnyt is biztosíthatunk neki.

TEDx konferencián is jártunk

A TEDx programok lehetőséget nyújtanak arra, hogy hogy az  un.  - Gondolatok, amelyeket érdemes terjeszteni -  szellemében közösségek gondolatébresztő, és aktívan kommunikáló közeget hozzanak létre.

  ‹‹‹‹    ‹‹  0-19  20-28    ››    ››››  

LEGFŐBB SZÍVÜGYÜNK

ROBOTIKA

Napjaink technológiái egyre inkább teret hódítanak, rohamosan fejlődnek és mindennapjaink részét képezik. A fiatal generáció nyitottsága már most megmutatkozik a technológia iránt, hiszen könnyedén használnak egy-egy újonnan megjelent „kütyüt”, hamar elsajátítják a használatukhoz szükséges információkat.

TERMÉSZETTUDOMÁNY

A klímaváltozás küszöbén, a megújuló energiaforrások kihasználása a legsürgetőbb feladata az emberiségnek. Ennek megismertetése is célunk, illetve fontosnak tartjuk azt is, hogy kísérletek segítségével ismerjék meg a résztvevők a nap-, szél-, vagy akár a vízenergia hasznosságát, működését.

KÖRNYEZETVÉDELEM

Fontosnak tartjuk az öko-tudatos életmódot és a környezetvédelmet, amelyre szintén ösztönözzük a gyermekeket. A tábor foglalkozásai során olyan kütyüket fogunk építeni a gyermekekkel, amelyek szemléltetik a megújuló energiák működését, játékos feladatok segítségével.

ROBOKALAND MEGÁLMODÓI

GINA

GINA

ELŐADÓ és TECHNIKUS

Sziasztok! Gina vagyok, Gréti anyukája! Sok-sok évet tanultam annak érdekében, hogy nektek a leghasznosabb, legjobb tudást képes legyek átadni.

RoboKaland project
GRÉTI

GRÉTI

ÖTLETGAZDA és TESZTELŐ

Sziasztok, 7éves múltam! Sokat játszom, anyával virágokat ültetek, apával bütykölök, sokat rajzolok és imádom a csigákat!

RoboKaland project
KRISZ

KRISZ

TECHNOLÓGIA FEJLESZTŐ

Sziasztok! Krisz vagyok! Azon munkálkodom és munkálkodtam az elmúlt éveken hogy Nektek a lehető legtöbb izgalmas kísérletet összegyűjtsem, kitatláljam és legérthetőbben a legjobb tudásom szerinti átadjam.

RoboKaland project

ROBOKALAND CSAPATA, Együttműködő partnereink

Domokos Imre - Békéscsabai Rádióklub

IMRE (HA8IG)

Domokos Imre - Békéscsabai Rádióklub

Elektronika, rádiótechnika, számítástechnika területeken fiatalokat oktatok, ezen kívül a Békéscsabai Rádióklub Klubelnöke vagyok.

Békéscsabai Rádióklub
Jakab János - Békéscsabai Rádióklub

JÁNOS (HA8BS)

Jakab János - Békéscsabai Rádióklub

Elektronika, rádiótechnika, számítástechnika területeken fiatalokat oktatok, ezen kívül a Békéscsabai Rádióklub Klubtitkára vagyok.

Békéscsabai Rádióklub
Csabai László - Békéscsabai Rádióklub

LÁSZLÓ (HA8MC)

Csabai László - Békéscsabai Rádióklub

Elektronika, rádiótechnika, számítástechnika területeken fiatalokat oktatok. Híradástechnikai mérnők vagyok.

Békéscsabai Rádióklub
TIBI BÁ

TIBI BÁ

Elektronika, RC technológiák

Elektronikai, mechanikai és faipari fejlesztések, áramkörök, és egyéb kütyük fejlesztése.

Okos Babaház project

ANDRÁS

ANDRÁS

TECHNOLÓGIA, KUTATÁS

Sziasztok! andrás vagyok! Azon munkálkodom és munkálkodtam az elmúlt éveken hogy Nektek a lehető legtöbb izgalmas kísérletet összegyűjtsem, kitatláljam és legérthetőbben a legjobb tudásom szerinti átadjam.

RoboKaland project
ANDRÉ

ANDRÉ

Hardverfejlesztő

André vagyok! Elektronika és számítógép/mikrovezérlő alapú egyedi mérő, beavatkozó, naplózó rendszerek, közismertebb nevén az Ipar 4.0 rendszerek fejlesztésével foglalkozom.

További információk
ANDRÁS

ANDRIS

PLAZMA, EEG és AGYKUTATÓ

Neuroscope projektünkkel a határokat feszegetjük. A tudományágakon is túllépve, illetve azokat szintetizálva vizsgáljuk az emberi agy működési mechanizmusait, a tudat lehetséges síkjait.

www.neuroscope.net
LACI

LACI

PLAZMA, EEG és AGYKUTATÓ

Neuroscope projektünkkel a határokat feszegetjük. A tudományágakon is túllépve, illetve azokat szintetizálva vizsgáljuk az emberi agy működési mechanizmusait, a tudat lehetséges síkjait.

www.neuroscope.net

SZABI

SZABI

Szoftverfejlesztő

Szabi vagyok! Egyedi, integrált ügyviteli rendszerek(ERP) és egyéb felhő alapú rendszerek fejlesztésével, felügyeletével foglalkozom.

www.bluefoxitsystems.eu
LAJOS

LAJOS

Hardverfejlesztő

Lajos vagyok! A Bitset Kft. tulajdonosa. Áramköröket, mikroprocesszoros rendszereket és szoftvereket tervezek és fejlesztek! Három gyermekemmel és feleségemmel élek.

Bitset KFT.

SZABADON FELHASZNÁLHATÓ TUDÁSTÁR

Technológia

    Rendezvényeink és programok

      ÉLETÜNK KÉPEKBEN

      2021. augusztus 16. - Rezonanciák

      2021. augusztus 16. - Rezonanciák

      Megtekintéshez klikk az alábbi gombra

      Megtekintés
      2021. augusztus 02. - Rezonanciák

      2021. augusztus 02. - Rezonanciák

      Megtekintéshez klikk az alábbi gombra

      Megtekintés
      2021. július 28. - Rezonanciák

      2021. július 28. - Rezonanciák

      Megtekintéshez klikk az alábbi gombra

      Megtekintés
      2021. július 19. - A békéscsabai Esély Pedagógiai Központ II.

      2021. július 19. - A békéscsabai Esély Pedagógiai Központ II.

      Megtekintéshez klikk az alábbi gombra

      Megtekintés
      Tehetséggondozás a Kodolányin

      Tehetséggondozás a Kodolányin

      Megtekintéshez klikk az alábbi gombra

      Megtekintés
      IV. Viharsarki Hobbi Elektronikai Találkozó

      IV. Viharsarki Hobbi Elektronikai Találkozó

      Megtekintéshez klikk az alábbi gombra

      Megtekintés
      2021. július 12. - A békéscsabai Esély Pedagógiai Központ I.

      2021. július 12. - A békéscsabai Esély Pedagógiai Központ I.

      Megtekintéshez klikk az alábbi gombra

      Megtekintés
      2021. július 05. - Rezonanciák

      2021. július 05. - Rezonanciák

      Megtekintéshez klikk az alábbi gombra

      Megtekintés
      2021. június 28. - Rezonanciák

      2021. június 28. - Rezonanciák

      Megtekintéshez klikk az alábbi gombra

      Megtekintés
      2021. június 21. - Nagy teljesíményű BT hangrendszer

      2021. június 21. - Nagy teljesíményű BT hangrendszer

      Megtekintéshez klikk az alábbi gombra

      Megtekintés

      MEGTALÁLTOK ELÉRHETŐSÉGEINKEN

      RoboKaland kísérleti főhadiszállása

      HELYSZÍN:
      SpeciálisSzoftver, Békéscsaba, Pozsonyi u.  92.

       


      JELENTKEZÉS ÉS BŐVEBB INFO:
      robokaland@gmail.com
      70/423-85-90
       

      Tábor turnusainak helyszíne

      Békéscsaba, Sikló u. 40, 5600