RoboKaland

Az ökotudatos, digitális közösségi alkotóműhely

Emberekkel foglalkozunk, megtanítunk mindenkit mindenre, ami az életüket jobbá, szebbé teszi!

Nalunk már az óvodások is bütykölnek, kísérleteznek, forrasztanak.

Egy alkotóműhely, ahol mindenből csodás dolgokat építünk és mindent megjavítunk.

Természettudományok, technológia, robotika, újrahasznosítás érthetően, egyszerűen, játékosan.

7.000 Forintból, DIY ózongenerátorral a COVID ellen IS!
Az ózon az egyik legerősebb oxidáló és fertőtlenítő anyag, ami a vízben lévő mikroorganizmusoktól függően 600-3000-szer hatékonyabb fertőtlenítő hatású, mint a klór.

DIY ózongenerátorral a COVID ellen IS!

FIGYELEM! Az ózon kis mennyiségben irritációt okoz, nagy mennyiségben pedig minden élőlényre nézve mérgező!

Precíz használata azonban életmentő lehet!

Az ózon

Az ózon (O3) három oxigénatomból álló instabil molekula, amelyet Christian Friedrich Schönbein fedezett fel 1840-ben. Neve a görög "ozein"="rossz szagot árasztó" szóból származik.
Jellegzetes maró szagú gáz, így kisebb koncentrációban is könnyen kimutatható. Az ózon egy háromatomos instabil oxigénmolekula (O3) negatív elektromos töltéssel. Felezési ideje rövid, kb. 30 perc, majd visszaváltozik oxigén molekulává (O2).
A 19. században az emberek elkezdték hasznosítani az ózont fertőtlenítésre, vízkezelésre, gyógyításra, tisztításra, a táplálék frissen tartására. Száz év leforgása alatt pedig az emberek ózonhoz való kapcsolata és hozzáállása jelentősen megváltozott, és annak használata széles körben elterjedt. 1902-ben Németországban hozták létre az első olyan gyárat, amely a víz ózonnal történő fertőtlenítésére és tisztítására szakosodott. Azóta már sok vízműben alkalmaznak ózonos technológiát a víz tisztításának és fertőtlenítésének folyamatában.

Az ózon az egyik legerősebb oxidáló és fertőtlenítő anyag, ami a vízben lévő mikroorganizmusoktól függően 600-3000-szer hatékonyabb fertőtlenítő hatású, mint a klór. Ha kapcsolatba kerül bármiféle mikroorganizmussal, mint például baktériumokkal, vírusokkal, penésszel, gombával, szagot okozó elemekkel, vagy oldott oxidálható ásványi anyagokkal, akkor egyszerűen megsemmisíti azt, vagy csapadék formájában oxidálja és ezáltal kiszűrhetővé teszi, amit a telítődött szűrőanyagról időszakos visszamosatással lehet eltávolítani. Az oxidálási folyamat az ózonnal olyan eredményes, hogy a mikroorganizmusok nem tudnak immunitást felépíteni, nem úgy, mint ahogy a hagyományos vegyszerekkel előfordulhat.

Megtalálható a talaj vegyületeiben, a vízben és az ózonpajzsban.


Villámcsapás közelében nagy mennyiségben keletkezik az ún. koronakisülés hatására. A Tesla-tekerccsel végzett kísérletek használatakor keletkező elektromos ívek is nagy mennyiségű ózont képesek előállítani. Továbbá minden 185 nm közeli hullámhosszú UV (UV-C) sugárzás is ózont fejleszt. A szoláriumcsövek többsége pl. éppen ezért speciális üvegburkolattal készül, ami ezt az UV-fény-hullámhosszt kiszűri, de a hétköznapi fénymásológépek is termelnek ózont, vagy akár a legtöbb halogénizzó is, csak igen kis mennyiségben. A metróban is termelődik ózon (érintkezési hibákból adódó szikrák miatt stb.).
 

COVID - küzdelem

Már alacsony koncentrációban is képes hatástalanítani a koronavírus-részecskéket - mutatták ki kísérleteikben japán kutatók.
A Fujita Egészségtudományi Egyetem kutatói közölték, hogy kísérleteikben bizonyították, az ózongáz 0,05-01 ppm koncentrációban, amely nem káros az emberi egészségre, képes megölni a vírust.
A kutatók egy zárt kamrában ózongenerátort használtak koronavírusmintákkal. A vírus fertőzőképessége több mint 90 százalékkal csökkent, amikor alacsony ózonkoncentrációnak tették ki 10 órán át.
"A koronavírus terjedése csökkenthető folyamatos, alacsonykoncentrációjú ózonkezeléssel, még emberek jelenlétében is, ezt a rendszert használva" - közölte Murata Takajuki, a kutatás vezetője. "Különösen hatékonynak találtuk magas páratartalom esetén" - tette hozzá.

 

DIY ózongenerátor 7.000 Forintból!
 

 

Az alábbi készüléket teszteltük. Újrahasznosított PC Táp házába szereltük be.
Munkánkat megkönnyítette, hogy a PC Táp már gyárilag fel van szerelve érintésvédelmi előírásoknak megfelelően!
Tápegységbe épített 12V-s ventillátort régi, kazettás magnó transzformátorával, egyenirányítóval hajtjuk meg.

 

Elkészítési fázisokról készült fotók a galériában találhatók!
 

 

 

Az alábbi készüléket teszteltük:


24g/h Portable Ozone Generator DIY Home Ozonizer Air water Purifier Sterilizer Module





A kereskedelemben is kapható kis, elemről működő ózontermelő készülék, amelyet hűtőszekrények, éléskamrák, gépkocsi-utasterek, légkondicionáló berendezések, sőt - ha nem tartózkodunk ott - lakások helyiségeinek fertőtlenítésére is használhatunk.

Ipari, iEOG technológia

A BES Group által kifejlesztett és szabadalmaztatott eljárás kiküszöböli a hagyományos ózonelőállítási módok hátrányait. Lényege, hogy alacsony feszültségen (2,5 V) kb.10A áramerősséggel vizet bont, majd a keletkező - hidrogén, oxigén és ózon - gázokat egy speciális membrán segítségével szeparálja és a tiszta ózont egy mikrobuborékos szivattyú segítségével a vízbe oldja.



 

 

A Weboldalon közzétett valamennyi információt kizárólag oktatási és általános tájékozódás, érdeklődés céljára bocsátjuk rendelkezésre. - Team RoboKaland -

RoboKaland rendhagyó születésnap - MTV Híradó élőben

A RoboKaland lelkes csapata, akadályt nem ismerve, tűzön-vízen átkel, és mindent megtesz, hogy élhető bolygót és ökotudatos szakembereket, kutatókat, feltalálókat hagyjon örökségül.
A kidolgozott élménypedagógiai módszertanunk már hat éves kortól ajánlott, így a legsúlyosabb globális és környezeti problémákra ad működő megoldást.

RTL Interjú - Cápák Között - RoboKaland

Georgina és Krisztián minden évben megtartják a Robokaland nyári táborát a lelkes kisiskolásoknak.
Nézd meg, hogyan telik a táborban egy nap, és hogyan fejlesztik kreativitásukat és technológiai képességeiket a robotépítés, programozás és csapatmunka segítségével a gyerekek!

Sipos Gazda az újrahasznosítást népszerűsítette a csabai RoboKalandban

Közös a céljuk: élhető jövőt, tiszta bolygót teremteni!

Sipos Gazda az újrahasznosítást népszerűsítette a csabai RoboKalandban

A műszaki kreativitás, a természettudomány és az agráriumban a környezettudatos gazdálkodás, a tiszta, szennyezésmentes termelés megteremtése kapcsolódott össze szerdán délután Békéscsabán, a RoboKaland Tudásközpontban. A hódmezővásárhelyi Sipos József, vagy ahogy az egész országban ismerik, Sipos Gazda volt a vendége az ökotudatos, digitális közösségi alkotóműhelynek. A gyermekeket és a felnőtteket is bevonták az újhasznosítás világába.

DM gyereknap 2023 - RoboKaland
A 2023-s DM gyereknapra sok-sok meglepetéssel és több száz ajándékkal készültünk!
Olyan sokan eljöttetek, hogy ezt a néhány másodperces felvételt is csak záróra után tudtuk elkészíteni!
A kiosztott ajándékokból saccolva több, mint 750 gyermek és 2000 szülő workshopolt a standunknál!
Bízunk benne sok-sok felejthetetlen élménnyel gazdagodtatok, köszönjük a bizalmatokat! ????
Szuperhős akadémiát rendezett a RoboKaland

2023. április 5-én a RoboKaland csapata természettudományos szuperhős kalandjátékba invitálta az érdeklődőket!
Nyolc helyszínen, különböző kihívásokkal találkozhattak a résztvevők.

RoboKaland – ökotudatosságra neveli a fiatalokat az SZTE egykori hallgatója

Gajdács-Leszkó Georgina, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar egykori hallgatója öt évvel ezelőtt, férjével indította útjára RoboKaland néven futó vállalkozását, melynek segítségével, szakkörök és táborok keretében ökotudatosságra igyekeznek nevelni a legkisebbtől a legnagyobbakat. Forrasztani, fa-, és fémmunkák elvégzésére, fizikai- és kémiai kísérletekre tanítják őket, villamossági- és informatikai ismeretekre, valamint programozásra és az elektrotechnikai tudás elsajátítására ösztönzik az érdeklődőket az ország minden táján.

Hétéves gyerekek szerelik a tévét, a számítógépet Békéscsabán

A Békéscsabán élő Gina és Krisztián valami elképesztő módon imádják a fizikát, a kémiát, az informatikát. Annyira, hogy már négyéves kislányukkal is áramköröket szereltek, marógéppel dolgoztak, robotokat építettek. Ekkor jött az ötlet: miért ne taníthatnák meg ezt a többi gyereknek is? Azóta a lakásuk egyre csak telik és telik kidobásra szánt hulladékokkal, mert bizony ők mindent ezek segítségével tanítanak meg. A RoboKalandnak indulása óta óriási sikere lett. Nem csodáljuk!

Mechanikai Művek - távbeszélő készülékek
A Mechanikai Művek 1965-66-ban fejlesztett típusa, melyet körtárcsás-hívóművel és spirál kézibeszélő-zsinórral szereltek.
 
A CB 76 MM-es távbeszélő készülék (PIROS, körtárcsás)
A készülék a 70'-s évek végén(?) készült, körtárcsás-hívóművel "tárcsázóval".
Egyik érdekessége, hogy már nem szénmikrofont, hanem piezzo hangszedővel(kristály mikrofon) készült.
PowerBook 150

A hordozható számítógépek terén az Apple cég történelmében az első a Macintosh Portable volt 1989-ben.
Az áttörést viszont az 1991-es, Motorola processzorokkal szerelt PowerBook-al kezdődött, és ez lett az első igazán sikeres notebook.
Valamint, ezen típusokban mutatkozott be a System7, az operációs rendszer.
A PowerBook 150 kiadási éve: 1995.

ORION-EMG EDS 8251 STATIKUS RS TÁROLÓ

ORION-EMG híradástechnikai, orvosi és nukleáris műszereket, világszínvonalú oszcilloszkópokat gyártott.
Az EMG 1950-ben kivált az ORIONBÓL és 1970-es évekre már több mint 150 féle műszert készített!

Nőiváltó.hu - Robokaland, tehetséggondozás elhivatottságból

A RoboKalandnál a régi technológiát igyekeznek ötvözni az újjal. – Vannak például nagyon jól működő 40 éves berendezéseink – mutat körbe a szobán Krisztián – nézd ezt az erősítőt például, ez 40 éve tökéletesen működik. Ez például sokszor többet tud, mint az új, de az újból is ki tudjuk szedni azt a mérnöki tudást, hogy a kettővel együtt olyan mérnököket képezzünk, ami már nem is mérnökség, hanem inkább kutatás-fejlesztés. Mert mi megtanítjuk a fiatalokat fejlesztőként gondolkozni – magyarázza lelkesen.

www.magyar-elektronika.hu - Álomból valóság - RoboKaland

szerk.: Ezt a nehéz, de végtelenül hálás feladatot vállalták a RoboKaland létrehozói: Gina (Gajdács-Leszkó Georgina) – a RoboKaland megálmodója; Krisz (Gajdács Krisztián) – a RoboKaland technológiai fejlesztője és Gréti (a pár kislánya) – az ötletgazda és tesztelő, akiről egészen kis, 2-3 éves korában kiderült, hogy mennyire érdeklődik és fogékony a modern technológia iránt.

Gréti műszaki érdeklődésének korai megnyilvánulása komoly hatással volt a megálmodott tevékenység elindítására, szülei ugyanis ennek köszönhetően határozták el, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy a sajátjukon kívül más gyerekeket is ökotudatos technológiára, robotikára taníthassanak.

www.oroscafe.hu - A robotika alapjaival ismerkednek meg a gyerekek a RoboKaland táborában

Én egy olyan gépet próbáltam ki épp, ami hanghatásra alakzatokat rak ki, azután áramköröket fogok fejleszteni. Már sokszor voltam itt, és nagyon jó, szeretek itt lenni. Ez nekem egy ilyen hobbi is – mondta a 11 éves Nagy Boldizsár.

A tábor foglalkozásain 10-15 szakmát ismerhetnek meg a gyermekek játékos, érdekes kísérletekkel. Számos cég és vállalat is jelen lesz, akik interaktív formában mutatják be tevékenységüket. A hétfői napon például egy kollaboratív robot érkezett a táborba.
 

A RoboKaland kapta a ProofIT informatikai adományát

E-hulladék újrahasznosítva

Hamarosan költözik az irodánk. A feleslegessé vált vagy hibás IT eszközeinknek új helyet kerestünk. A környezetvédelem jegyében a hulladéklerakó helyett a RoboKaland Ökotudatos Jövőért Nonprofit Kft. számára ajánlottuk fel a kiselejtezett IT eszközeinket. A ProofIT irodájából működő szerver gépek, billentyűzetek, egerek, kábelek, rack szekrény, switch, router és kvm switch is helyett kapott a RoboKalandnál, a digitális közösségi alkotóműhelynél.

A RoboKaland az ECM-mel Budapestre érkezett

A negyedik héten Budapesten várták a gyerekeket a RoboKaland táborba. A táborozó gyerekek bepillantást nyerhettek a világítástechnika és a lámpahulladék kezelés titkaiba.

Edison100 - Ludwig Múzeum különdíja: Robokaland

A gyerekek tudását fejlesztő, innovatív szervezeteket, alapítványokat díjazták ismét az Edisonplatform Díjátadóján a Ludwig Múzeumban. Az elismeréseket olyan Edison100-as kezdeményezések kapták meg, akik innovatív módon a 21. századi tudásra készítik fel a gyerekeket.

 

Ludwig Múzeum különdíja: Robokaland

www.szeretlekmagyarorszag.hu - Okoskertet, víztisztítót és robotokat is készítettek már a gyerekekkel

Gajdács-Leszkó Georgina és Gajdács Krisztián projektje, a RoboKaland, amelyben gyerekeknek tanítják meg, mit lehet kezdeni az egyébként kidobásra váró elektromos eszközökkel. Műhelyüket 100 százalékosan önerőből építették, nagy álmuk, hogy az egész országot lefedő, országos hálózatot építsenek. Idén nyáron táborokat is tartanak.

www.itrack.hu - iData a RoboKaland táborban

Büszkék vagyunk arra, hogy a társadalmi felelősségvállalás évek óta kiemelt fontosságú az iData életében. Három évvel ezelőtt fogadtuk örökbe a Gyöngyike Óvodát, 2021-ben indítottuk útjára az Edukációs Programunkat, ahol a jövő logisztikusait oktatjuk a telematika tudományára, és az idei év is tartogatott meglepetést számunkra…

Idén első alkalommal kaptunk meghívást a RoboKaland táborba, ahol a GPS-es nyomkövetés érdekességeivel kápráztattunk el több, mint 30 gyermeket.
 

A RoboKaland a nyáron sem pihen - Behir.hu

Gajdács Krisztián és Gajdács-Leszkó Georgina, a RoboKaland szülei szinte egész nyáron táboroztatnak:

Azonfelül a gyerekekkel közös találmányuk is rengeteget fejlődött, amire főleg azért büszkék, mert 100 százalékban önerőből működik a projekt. Továbbá a növényorvosi kamarával is felvették a kapcsolatot: bio-öko rezonanciás kártevőmentesítés a következő etap.

   
  ‹‹‹‹    ‹‹  0-19  20-39  40-59  60-64    ››    ››››  

ROBOKALAND MEGÁLMODÓI

GINA

GINA

A RoboKaland megálmodója

Sok-sok évet tanultam annak érdekében, hogy nektek a leghasznosabb, legjobb tudást képes legyek átadni. Fúrok, faragok, forrasztok, fejlesztek és mindezt igyekszem pedagógiai ismereteimmel, gyakorlatommal ötvözve elérhetővé tenni számotokra.

RoboKaland project
GRÉTI

GRÉTI

Ötletgazda és tesztelő

Sziasztok, két éves korom óta művészkedek, kreatívkodok, anyával virágokat ültetek, apával bütykölök, sokat rajzolok és imádom a természetet! Szívesen foglalkozom befogadott cicáinkkal ők is nagyon szeretnek engem, mert izgalmas programokat szervezek nekik.

RoboKaland project
KRISZ

KRISZ

Technológiai fejlesztő

Több, mint 20 éves, iparban, szerzett tapasztalataimat szeretném átadni nektek! Műszerész, 3D tervező, Rendszergazda, szoftver/hardver és PLC fejlesztőnek tanultam. Azon munkálkodom évek óta, hogy Nektek a lehető legtöbb izgalmas kísérletet összegyűjtsem, kitaláljam és legérthetőbben a legjobb tudásom szerinti átadjam.

RoboKaland project

Közérdekű információk

robokaland@gmail.com
Napközben: +36 70/941-93-41
16 óra után: +36 70/423-85-90

RoboKaland Tudásközpont:

Szent István tér 2, Békéscsaba, 5600

Posta cím:

Békéscsaba, Pozsonyi u.  92.

HRBEST AZ ORSZÁG LEGRANGOSABB HR-ELISMERÉSE.
JÖVŐÉPÍTŐK kategóriában ARANY MINŐSÍTÉS: RoboKaland heart

https://hrbest.hu/2023-dijazottak/

A Weboldalon közzétett valamennyi információt kizárólag oktatási és általános tájékozódás, érdeklődés céljára bocsátjuk rendelkezésre. Amellett, hogy az Üzemeltető a Weboldalon pontos és friss információkat igyekszik közölni, nem felelős az információ esetleges pontatlanságáért. Az Üzemeltető "as is" (ahogyan van) alapon biztosítja az oldalt és annak tartalmát, és semmilyen, sem kifejezett vagy hallgatólagos felelősséget nem vállal a Weboldal vagy az arról hivatkozott oldalak elérhetőségére, pontosságára, megbízhatóságára és tartalmára. Az Üzemeltető a vonatkozó jogszabályok által megengedett legnagyobb mértékben kizár minden felelősséget, hallgatólagos, illetve törvényi vagy más jogszabályba foglalt szavatosságot, nem kizárólagos módon beleértve a jogtisztasági jótállást vagy a forgalomképességet vagy adott célra való megfelelőséget.