RoboKaland

Az ökotudatos, digitális közösségi alkotóműhely

Gyerekekkel foglalkozunk, az a küldetésünk, hogy segítségükkel egy élhetőbb bolygót hagyjunk magunk után.

A mikroprocesszor- és szenzor-vezérelt okos kerttől az ion hajtóműig, egy egész életre felkészítő élmény és tudás.

Egy alkotóműhely, ahol kidobásra szánt elektronikai hulladékokból is új, csodás dolgokat építünk.

Természettudományok, szoftver-hardver, technológia, robotika érthetően, egyszerűen, játékosan.

7.000 Forintból, DIY ózongenerátorral a COVID ellen IS!
Az ózon az egyik legerősebb oxidáló és fertőtlenítő anyag, ami a vízben lévő mikroorganizmusoktól függően 600-3000-szer hatékonyabb fertőtlenítő hatású, mint a klór.

DIY ózongenerátorral a COVID ellen IS!

FIGYELEM! Az ózon kis mennyiségben irritációt okoz, nagy mennyiségben pedig minden élőlényre nézve mérgező!

Precíz használata azonban életmentő lehet!

Az ózon

Az ózon (O3) három oxigénatomból álló instabil molekula, amelyet Christian Friedrich Schönbein fedezett fel 1840-ben. Neve a görög "ozein"="rossz szagot árasztó" szóból származik.
Jellegzetes maró szagú gáz, így kisebb koncentrációban is könnyen kimutatható. Az ózon egy háromatomos instabil oxigénmolekula (O3) negatív elektromos töltéssel. Felezési ideje rövid, kb. 30 perc, majd visszaváltozik oxigén molekulává (O2).
A 19. században az emberek elkezdték hasznosítani az ózont fertőtlenítésre, vízkezelésre, gyógyításra, tisztításra, a táplálék frissen tartására. Száz év leforgása alatt pedig az emberek ózonhoz való kapcsolata és hozzáállása jelentősen megváltozott, és annak használata széles körben elterjedt. 1902-ben Németországban hozták létre az első olyan gyárat, amely a víz ózonnal történő fertőtlenítésére és tisztítására szakosodott. Azóta már sok vízműben alkalmaznak ózonos technológiát a víz tisztításának és fertőtlenítésének folyamatában.

Az ózon az egyik legerősebb oxidáló és fertőtlenítő anyag, ami a vízben lévő mikroorganizmusoktól függően 600-3000-szer hatékonyabb fertőtlenítő hatású, mint a klór. Ha kapcsolatba kerül bármiféle mikroorganizmussal, mint például baktériumokkal, vírusokkal, penésszel, gombával, szagot okozó elemekkel, vagy oldott oxidálható ásványi anyagokkal, akkor egyszerűen megsemmisíti azt, vagy csapadék formájában oxidálja és ezáltal kiszűrhetővé teszi, amit a telítődött szűrőanyagról időszakos visszamosatással lehet eltávolítani. Az oxidálási folyamat az ózonnal olyan eredményes, hogy a mikroorganizmusok nem tudnak immunitást felépíteni, nem úgy, mint ahogy a hagyományos vegyszerekkel előfordulhat.

Megtalálható a talaj vegyületeiben, a vízben és az ózonpajzsban.


Villámcsapás közelében nagy mennyiségben keletkezik az ún. koronakisülés hatására. A Tesla-tekerccsel végzett kísérletek használatakor keletkező elektromos ívek is nagy mennyiségű ózont képesek előállítani. Továbbá minden 185 nm közeli hullámhosszú UV (UV-C) sugárzás is ózont fejleszt. A szoláriumcsövek többsége pl. éppen ezért speciális üvegburkolattal készül, ami ezt az UV-fény-hullámhosszt kiszűri, de a hétköznapi fénymásológépek is termelnek ózont, vagy akár a legtöbb halogénizzó is, csak igen kis mennyiségben. A metróban is termelődik ózon (érintkezési hibákból adódó szikrák miatt stb.).
 

COVID - küzdelem

Már alacsony koncentrációban is képes hatástalanítani a koronavírus-részecskéket - mutatták ki kísérleteikben japán kutatók.
A Fujita Egészségtudományi Egyetem kutatói közölték, hogy kísérleteikben bizonyították, az ózongáz 0,05-01 ppm koncentrációban, amely nem káros az emberi egészségre, képes megölni a vírust.
A kutatók egy zárt kamrában ózongenerátort használtak koronavírusmintákkal. A vírus fertőzőképessége több mint 90 százalékkal csökkent, amikor alacsony ózonkoncentrációnak tették ki 10 órán át.
"A koronavírus terjedése csökkenthető folyamatos, alacsonykoncentrációjú ózonkezeléssel, még emberek jelenlétében is, ezt a rendszert használva" - közölte Murata Takajuki, a kutatás vezetője. "Különösen hatékonynak találtuk magas páratartalom esetén" - tette hozzá.

 

DIY ózongenerátor 7.000 Forintból!
 

 

Az alábbi készüléket teszteltük. Újrahasznosított PC Táp házába szereltük be.
Munkánkat megkönnyítette, hogy a PC Táp már gyárilag fel van szerelve érintésvédelmi előírásoknak megfelelően!
Tápegységbe épített 12V-s ventillátort régi, kazettás magnó transzformátorával, egyenirányítóval hajtjuk meg.

 

Elkészítési fázisokról készült fotók a galériában találhatók!
 

 

 

Az alábbi készüléket teszteltük:


24g/h Portable Ozone Generator DIY Home Ozonizer Air water Purifier Sterilizer Module





A kereskedelemben is kapható kis, elemről működő ózontermelő készülék, amelyet hűtőszekrények, éléskamrák, gépkocsi-utasterek, légkondicionáló berendezések, sőt - ha nem tartózkodunk ott - lakások helyiségeinek fertőtlenítésére is használhatunk.

Ipari, iEOG technológia

A BES Group által kifejlesztett és szabadalmaztatott eljárás kiküszöböli a hagyományos ózonelőállítási módok hátrányait. Lényege, hogy alacsony feszültségen (2,5 V) kb.10A áramerősséggel vizet bont, majd a keletkező - hidrogén, oxigén és ózon - gázokat egy speciális membrán segítségével szeparálja és a tiszta ózont egy mikrobuborékos szivattyú segítségével a vízbe oldja.



 

 

A Weboldalon közzétett valamennyi információt kizárólag oktatási és általános tájékozódás, érdeklődés céljára bocsátjuk rendelkezésre. - Team RoboKaland -

www.magyar-elektronika.hu - Álomból valóság - RoboKaland

szerk.: Ezt a nehéz, de végtelenül hálás feladatot vállalták a RoboKaland létrehozói: Gina (Gajdács-Leszkó Georgina) – a RoboKaland megálmodója; Krisz (Gajdács Krisztián) – a RoboKaland technológiai fejlesztője és Gréti (a pár kislánya) – az ötletgazda és tesztelő, akiről egészen kis, 2-3 éves korában kiderült, hogy mennyire érdeklődik és fogékony a modern technológia iránt.

Gréti műszaki érdeklődésének korai megnyilvánulása komoly hatással volt a megálmodott tevékenység elindítására, szülei ugyanis ennek köszönhetően határozták el, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy a sajátjukon kívül más gyerekeket is ökotudatos technológiára, robotikára taníthassanak.

Nőiváltó.hu - Robokaland, tehetséggondozás elhivatottságból

A RoboKalandnál a régi technológiát igyekeznek ötvözni az újjal. – Vannak például nagyon jól működő 40 éves berendezéseink – mutat körbe a szobán Krisztián – nézd ezt az erősítőt például, ez 40 éve tökéletesen működik. Ez például sokszor többet tud, mint az új, de az újból is ki tudjuk szedni azt a mérnöki tudást, hogy a kettővel együtt olyan mérnököket képezzünk, ami már nem is mérnökség, hanem inkább kutatás-fejlesztés. Mert mi megtanítjuk a fiatalokat fejlesztőként gondolkozni – magyarázza lelkesen.

www.oroscafe.hu - A robotika alapjaival ismerkednek meg a gyerekek a RoboKaland táborában

Én egy olyan gépet próbáltam ki épp, ami hanghatásra alakzatokat rak ki, azután áramköröket fogok fejleszteni. Már sokszor voltam itt, és nagyon jó, szeretek itt lenni. Ez nekem egy ilyen hobbi is – mondta a 11 éves Nagy Boldizsár.

A tábor foglalkozásain 10-15 szakmát ismerhetnek meg a gyermekek játékos, érdekes kísérletekkel. Számos cég és vállalat is jelen lesz, akik interaktív formában mutatják be tevékenységüket. A hétfői napon például egy kollaboratív robot érkezett a táborba.
 

A RoboKaland kapta a ProofIT informatikai adományát

E-hulladék újrahasznosítva

Hamarosan költözik az irodánk. A feleslegessé vált vagy hibás IT eszközeinknek új helyet kerestünk. A környezetvédelem jegyében a hulladéklerakó helyett a RoboKaland Ökotudatos Jövőért Nonprofit Kft. számára ajánlottuk fel a kiselejtezett IT eszközeinket. A ProofIT irodájából működő szerver gépek, billentyűzetek, egerek, kábelek, rack szekrény, switch, router és kvm switch is helyett kapott a RoboKalandnál, a digitális közösségi alkotóműhelynél.

A RoboKaland az ECM-mel Budapestre érkezett

A negyedik héten Budapesten várták a gyerekeket a RoboKaland táborba. A táborozó gyerekek bepillantást nyerhettek a világítástechnika és a lámpahulladék kezelés titkaiba.

Edison100 - Ludwig Múzeum különdíja: Robokaland

A gyerekek tudását fejlesztő, innovatív szervezeteket, alapítványokat díjazták ismét az Edisonplatform Díjátadóján a Ludwig Múzeumban. Az elismeréseket olyan Edison100-as kezdeményezések kapták meg, akik innovatív módon a 21. századi tudásra készítik fel a gyerekeket.

 

Ludwig Múzeum különdíja: Robokaland

www.szeretlekmagyarorszag.hu - Okoskertet, víztisztítót és robotokat is készítettek már a gyerekekkel

Gajdács-Leszkó Georgina és Gajdács Krisztián projektje, a RoboKaland, amelyben gyerekeknek tanítják meg, mit lehet kezdeni az egyébként kidobásra váró elektromos eszközökkel. Műhelyüket 100 százalékosan önerőből építették, nagy álmuk, hogy az egész országot lefedő, országos hálózatot építsenek. Idén nyáron táborokat is tartanak.

www.itrack.hu - iData a RoboKaland táborban

Büszkék vagyunk arra, hogy a társadalmi felelősségvállalás évek óta kiemelt fontosságú az iData életében. Három évvel ezelőtt fogadtuk örökbe a Gyöngyike Óvodát, 2021-ben indítottuk útjára az Edukációs Programunkat, ahol a jövő logisztikusait oktatjuk a telematika tudományára, és az idei év is tartogatott meglepetést számunkra…

Idén első alkalommal kaptunk meghívást a RoboKaland táborba, ahol a GPS-es nyomkövetés érdekességeivel kápráztattunk el több, mint 30 gyermeket.
 

A RoboKaland a nyáron sem pihen - Behir.hu

Gajdács Krisztián és Gajdács-Leszkó Georgina, a RoboKaland szülei szinte egész nyáron táboroztatnak:

Azonfelül a gyerekekkel közös találmányuk is rengeteget fejlődött, amire főleg azért büszkék, mert 100 százalékban önerőből működik a projekt. Továbbá a növényorvosi kamarával is felvették a kapcsolatot: bio-öko rezonanciás kártevőmentesítés a következő etap.

   
A RoboKaland csapata egy csodálatos küldetést tűzött ki maga elé - Tesztfázis.hu

Létezik egy magyar projekt, mely töretlenül hisz abban, hogy a jövő igenis fenntarthatóbb lehet, ezen pedig egészen különleges módszerekkel dolgoznak. Életre szóló mérnöki tudást biztosítanak a gyerekeknek, bízva abban, hogy ez jobbá teszi a világot.

Sokan tartják, hogy a jövő építését a gyermekek nevelésénél kell elkezdeni, a RoboKalandnál pedig ezt igazán egyedi módon csinálják, ráadásul nem is eredménytelenül. A Békéscsabáról indult csapat olyan dologra szánta el magát, amire nem sokan vállalkoztak volna, vagyis hogy elektronikai hulladékokat hasznosítsanak újra, miközben fantasztikus tudást adnak át a fiatalok számára.


RoboKaland MVM Edison Scale up II.

 

Gyerekekkel foglalkozunk és az a küldetésünk, hogy velük együtt egy élhetőbb bolygót, ökotudatos szakembereket, kutatókat és feltalálókat hagyjunk magunk után.

A RoboKaland lelkes csapata, akadályt nem ismerve, tűzön-vízen átkel, és mindent megtesz, hogy élhető bolygót és ökotudatos szakembereket, kutatókat, feltalálókat hagyjon örökségül.

A Vasutas művelődési házban találkoznak a hobbi elektronika szerelmesei

Az idén immár ötödik alkalommal rendezik meg a Viharsarki Hobbi Elektronika Találkozót, az eseménynek június 11-én a VOKE Békéscsabai Vasutas Művelődési Ház ad otthont.

A szervezők közlése szerint a találkozóra nem csak az elektronika hobbistáit várják, minden bizonnyal remekül érzik majd magukat a vasútmodellezés, a retro számítógépek és videojátékok, a rádióamatőr világ, a hangtechnika, a nosztalgia rádiók és a robotika kedvelői is. Mint írták, a főszervező, Mohácsi Tamás igyekszik évről-évre újdonságokkal színesíteni a rendezvény kínálatát. Az idei találkozón bemutatkoznak a Békés Megyei Könyvtár Digilabor robotjai, a Békéscsabai Városi Rádió Klub és a békéscsabai Kandó Kálmán Vasútmodellező Klub tagjai, továbbá a RoboKaland digitális alkotóműhely, valamint több, az ország számos pontjáról érkező magángyűjtők is.

Egy élhető bolygóért, ökotudatos kutatókat, feltalálókat nevelünk - Brancs.hu

A gyűjtés még nem ért véget. Következő célunk, az 1 millió Ft!

A legmodernebb technológiák gyakorlati megismerése mellett a RoboKaland csapata fontosnak tartja a környezettudatosságot, környezetvédelmet és a fenntarthatóságot is, éppen ezért az alkalmakon, rendezvényeinken szerepet kapnak a megújuló energiaforrások is.

RoboKaland - DUNA Tv Család-Barát magazin 2022.05.18.

RoboKaland - Megépíted, hazaviszed!

Küldetésünk, hogy élhetőbb bolygót, ökotudatos szakembereket, feltalálókat hagyjunk magunk után, a legmodernebb technológiák és kidobásra szánt elektronikai hulladékok újrahasznosításával.

Már 6 éves kortól, 10-15 szakma, izgalas, játékos élménypedagógiai módszerekkel!

Megoldások a holnapért - Plazma technológiával támogatott, biorezonanciás inkubátor.

A legmodernebb technológiák gyakorlati megismerése mellett a RoboKaland csapata fontosnak tartja a környezettudatosságot, környezetvédelmet és a fenntarthatóságot is, éppen ezért az alkalmakon, rendezvényeinken szerepet kapnak a megújuló energiaforrások is.

A Robokaland nyerte el a Telekom Digitálisan Tettrekész fődíját

A Cápák között című üzleti showműsorba jelentkező vállalkozók, vállalkozások nem csak a befektetőktől nyerhetnek el támogatást. A 4. évadban bemutatott RoboKaland projekt a Magyar Telekom Digitálisan Tettrekész fődíját nyerte el. Miben segít ez a díj egy olyan ökotudatos technológiai műhelynek, mely újrahasznosított alkatrészek felhasználásával vezeti be a gyerekeket a technológia, a természettudományok világába?

PÉNZCNTRUM.hu - Érik a forradalom a magyar iskolákban: lépni kell, különben nincs jövője a gyerekeknek

A szakember- és az utódlásképzésben hatalmas szerepe van az elektronikai hulladékoknak, ugyanis most nő fel egy olyan generáció, amelyik már nem érti, hogy melyik berendezés hogyan működik - mondta a Pénzcentrumnak Gajdács Krisztián, a RoboKaland egyik alapítója. Vele, és párjával, Gajdács-Leszkó Georginával arról beszélgettünk, hogy hova kerül a magyarok elektronikus hulladéka, mi a gond az itthoni informatika- és technika oktatással, valamint milyen gondokba ütközik Magyarországon az utánpótlás nevelése, ha robotikáról és mérnöki tudásról van szó.

A Robokaland segít a világ megmentésében - 7VÉGE Official

A Békéscsabán működő Robokaland olyanra vállalkozott, amire kevesen.

Egyszerre csökkenti és használja újra az elektromos hulladékot és tanítja a gyerekeket, hogy hogyan alkossanak ezekből valami újat.

Közelebbről megismerjük, hogy ezt miért és hogyan csinálja a Gajdács házaspár. :)

HirtTv Radar - Hulladékból készülő robot

Plazmafizika, bio-nano motor vagy tranzisztor. Elvont fogalmak, azonban már egy gyerek is közvetlen tapasztalatot szerezhet mindezekről a RoboKaland műhelyében. A kidobott műszaki cikkeket megjavítják, ha nem lehetséges, akkor pedig robot készül belőlük. Gajdács Krisztián és felesége nem csak megálmodták a jövőt, de meg is valósították.

Minden elektronikai hulladékot újra hasznosítanak a RoboKaland műhelyében

Gyerekekkel közösen elektronikai hulladékból készítenek működő eszközöket a RoboKaland alapítói.

A közösségi alkotóműhely tulajdonosai 2019-es indulásuk óta több tonna használhatatlannak vélt eszközt gyűjtöttek össze, amelyek mindegyikét igyekeztek újrahasznosítani a fenntarthatóság jegyében.

Behir.hu

  ‹‹‹‹    ‹‹  0-19  20-39  40-53    ››    ››››  

ROBOKALAND MEGÁLMODÓI

GINA

GINA

A RoboKaland megálmodója

Sok-sok évet tanultam annak érdekében, hogy nektek a leghasznosabb, legjobb tudást képes legyek átadni. Fúrok, faragok, forrasztok, fejlesztek és mindezt igyekszem pedagógiai ismereteimmel, gyakorlatommal ötvözve elérhetővé tenni számotokra. Lelkes csapatunkkal, tűzön-vízen átkelünk és mindent megteszünk, hogy nektek egy élhető bolygót hagyjunk magunk után.

RoboKaland project
GRÉTI

GRÉTI

Ötletgazda és tesztelő

Sziasztok, 7 éves múltam! Sokat játszom, anyával virágokat ültetek, apával bütykölök, sokat rajzolok és imádom a csigákat! Szívesen foglalkozom befogadott cicáinkkal ők is nagyon szeretnek engem, mert programokat szervezek nekik és segítek nekik írni, olvasni is megtanulni. Örömmel építek kreatív dolgokat és imádok művészkedni is.


RoboKaland project
KRISZ

KRISZ

Technológiai fejlesztő

Több, mint 20 éves, iparban, szerzett tapasztalataimat szeretném átadni nektek! Műszerész, 3D tervező, Rendszergazda, szoftver/hardver és PLC fejlesztőnek tanultam. Azon munkálkodom évek óta, hogy Nektek a lehető legtöbb izgalmas kísérletet összegyűjtsem, kitaláljam és legérthetőbben a legjobb tudásom szerinti átadjam.


RoboKaland project

MEGTALÁLTOK ELÉRHETŐSÉGEINKEN

RoboKaland kísérleti főhadiszállása

robokaland@gmail.com
Napközben: +36 70/941-93-41
16 óra után: +36 70/423-85-90

Békéscsaba, Pozsonyi u.  92.

A Weboldalon közzétett valamennyi információt kizárólag oktatási és általános tájékozódás, érdeklődés céljára bocsátjuk rendelkezésre. Amellett, hogy az Üzemeltető a Weboldalon pontos és friss információkat igyekszik közölni, nem felelős az információ esetleges pontatlanságáért. Az Üzemeltető "as is" (ahogyan van) alapon biztosítja az oldalt és annak tartalmát, és semmilyen, sem kifejezett vagy hallgatólagos felelősséget nem vállal a Weboldal vagy az arról hivatkozott oldalak elérhetőségére, pontosságára, megbízhatóságára és tartalmára. Az Üzemeltető a vonatkozó jogszabályok által megengedett legnagyobb mértékben kizár minden felelősséget, hallgatólagos, illetve törvényi vagy más jogszabályba foglalt szavatosságot, nem kizárólagos módon beleértve a jogtisztasági jótállást vagy a forgalomképességet vagy adott célra való megfelelőséget.